Restaurálják a Szombathelyi Püspöki Palota dísztermének mennyezetképét

A nyár közepéig tartó munkákat Tarr György restaurátor művész végzi.

Szily János püspök még győri őrkanonok korából ismerte meg a Székesegyházban dolgozó Franz Anton Maulbertschet, és meg is bízta őt az 1783-ban befejezett püspöki palota díszítésével, aki ez év őszére készült el az "Isteni gondviselés" allegóriájával. A festmény mérete 144 négyzetméter, átmeneti, a rokokó és a klasszicizmus formai elemeit egyaránt hordozó alkotás.

Omlik
püspöki hivatal

A falfestmény helyszíni kutatását 2019. október 1-én és 2-án végezték, és megállapították, hogy megfigyelhető a teljes kép szürkés elpiszkolódása, amely bevonatot képez, ezáltal jelentősen rontja az esztétikai élvezhetőséget. Ennek ellenére Maulbertsch hihetetlen expresszivitásának köszönhetően a mennyezet megőrizte erőteljességét és virtuozitását.

Romlik
püspöki hivatal

Az eltelt századok során a festmény erősen megrongálódott. A festmény esztétikai és fizikai károsodása három fő tényezőből tevődik össze: beázások, repedésháló, és belógások, leszakadások. A restaurálás november közepén kezdődött és 2020 júliusának végéig fog tartani, a munkálatokat az Egyházmegye megbízásából Tarr György restaurátor művész, műemléki restaurátor szakértő végzi.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra