A programjaival hivatalosan szerdán induló egyhetes fesztivál idén a Love Revolution kampányt tűzte zászlajára, a szervezők látogatócsúcsra, több mint félmillió emberre számítanak.
Az előzetes jegyeladások alapján várhatóan több mint 120 ezer külföldi fog szórakozni a Szigeten, de hosszú évek után először a magyarok után nem a hollandok lesznek a legtöbben, hanem az angolok, mintegy 20 ezren. Összesen hatszáz program közül lehet választani - mondta el Kádár Tamás főszervező a keddi sajtóbejáráson.
Az idei Sziget húzónevei között van Lana Del Rey, Kendrick Lamar, a Gorillaz, a Mumford and Sons, a Dua Lipa, Kygo, az Arctic Monkeys, Liam Gallagher és Shawn Mendes.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!