Még mielőtt átáll: sokkal inkább törik a csontjuk a vegetáriánusoknak

Vagy legalábbis figyeljen a fehérje- és kalciumbevitelre.

Nem tisztünk igazságot tenni a vegetáriánus ügyben, mindössze érdekesnek találjuk azt az oxfordi kutatást, amely 18 éven át követte 55 ezer ember csonttörésre vonatkozó adatait.

És a végeredmény elég egyértelmű.

Ezek szerint a vegánok, a vegetáriánusok és a peszkatariánusok sokkal „törékenyebbek”, mint a húsevők: egészen pontosan 2,3-szor nagyobb valószínűséggel szenvednek csípőtörést, mint azok, akik rendszeresen esznek disznót, marhát, csirkét vagy halat, és 43 százalékkal nagyobb valószínűséggel törik el bármilyen csontjukat.

A kutatók külön kiemelik a vegán csoportot (ők azok, akik semmilyen állati terméket nem fogyasztanak), akiknél a csípőcsont mellett kiemelt a veszélye a láb, kar, csukló és a kulcscsont törésének is.

A növényre alapuló étrend ugyanakkor segít megelőzni a szívbetegségeket és a cukorbetegséget – mondja egy, a kutatásban résztvevő orvos, hozzátéve, hogy mindenkinek mérlegelnie kell a vegetáriánusság előnyeit és hátrányait, illetve kiemelten figyelni kell a testtömeg indexre (BMI), a megfelelő mennyiségű fehérje- és kalciumbevitelre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech