A Megavers országos televíziós tehetségkutató versmondó verseny legjobb 25 versenyzője közé jutott.
A szombati Szolnokon rendezett előválogatón a 25 fős középdöntőbe jutott Gubián Ádám a szombathelyi Nyitra Utcai Általános Iskola 8. osztályos tehetséges tanulója (felkészítő tanára: Szentgyörgyi Adrienn magyartanár.)
A 2018-as vetélkedőt a ma élő kortárs költők tiszteletére rendezik. A középdöntőket március 2-án és március 3-án a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Kamaratermében, a döntőt pedig a költészet napján, április 11-én a Liszt Ferenc Színházteremben tartják meg.
A középdöntőkből a zsűri 5, valamint a közönség is 5 versenyzőt juttathat tovább szavazataival, így összesen 10 fiatal kerül a döntőbe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!