Megérkezett Magyarország óriásgépe

Szeptemberben derült ki, hogy vett egy teherszállító repülőt a magyar kormány.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium megvásárolta a Qatar Airways Airbus A-330 200F típusú légi teherszállító gépét. A járműről néhány napja már készült kép Dohában, amin látszott, hogy eltüntették róla a Qatarhoz kapcsolódó feliratokat és logókat, de a szürke-fehér alapszín megmaradt. - számol be az infostart.hu honlap.

Vasárnapra pedig már meg is érkezett Dohából Budapestre, és a járatkövető honlapok tanúsága szerint délelőtt háromnegyed tízkor szállt le Ferihegyen. A repülőgépet a HA-LHU magyar polgári lajstromjel alatt vette nyilvántartásba a hatóság, vagyis valóban nem a honvédség fogja üzemeltetni. A hírek szerint a tavaszi járványhullámban is a légi szállításokat végző Wizz Airhez kerül, ezt tanúsítják a nemzetközi flotta-adatbázisok is.

Magyar óriásgép/2
Facebook

A polgári lajstromnak egyébként annyi előnye minden bizonnyal van, hogy az útvonal megtervezése és a leszállások engedélyeztetése egyszerűbb, mint ha katonai járműről lenne szó, márpedig a járványhelyzetben minden idő számíthat.

Hátránya inkább a géptípusnak lehet, hiszen az Airbus A-330 200F sem a Wizz Air, sem a honvédség flottájába nem illik. Használata ugyanakkor praktikus, hiszen a típust kifejezetten teherszállításra tervezték, sokoldalú rakodórendszert kapott, többféle elhelyezési variációban képes kezelni raklapokat és konténereket is.

A légijármű mindössze hat éves, és mint az Airportal emlékeztet, utoljára pedig 2020. július 15-én teljesítette a Qatar Cargo QR 8294-es számú áruszállító járatát Bázelből Dohába. Ennél nagyobb méretű repülőgép még sosem viselt magyar lajstromjelet. Az 58,82 méter hosszú, 60,3 méter fesztávolságú 233 tonnás maximális felszálló tömegű gép az eddigi legnagyobb magyar tulajdonban, ennél a Pápán üzemelő C-17-esek ugyan még nagyobbak, de azokon csak a felségjel magyar, a NATO közös üzemeltetésében állnak, és nem Magyarország rendelkezik velük.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet