Megfenyegették a Jobbik szombathelyi képviselőjét, állítja Balassa Péter

Balassa azt mondja, a múlt heti közgyűlés szünetében történt az eset, négy kézilabdás lány játékjoga miatt.

A közgyűlés szünetében odajött hozzám az SZKKA (Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia) egyik, nehezen azonosítható funkcióval rendelkező vezetője, majd nyíltan és alpári módon megfenyegetett - mesélte Balassa Péter, a Jobbik szombathelyi képviselője sajtótájékoztatóján.

Hiába javasolta, a közgyűlés nem foglalkozott az üggyel

Balassa szerint az volt az előzmény, hogy a csütörtöki közgyűlés Október végén adják át az új stadiont, elkészül a zanati bicikliút, beépítenék a volt cipőgyárat 2017. September 14. 08:31 elején napirendre javasolta, hogy foglalkozzanak négy kézilabdás lány játékjognak felfüggesztésével, de javaslatát a Fidesz-többség leszavazta, így nem tárgyaltak róla.

Balassa Péter a kézilabdások nyilatkozataival
Szilágyi József / telefonos fotó

Mint megtudtuk, a négy kézilabdás korábban aláírt egy szerződést az SZKKA-val, de aztán úgy döntöttek, hogy szeretnének átigazolni a Haladás VSE-hez. (A két klub közti ellentétekről májusban írtunk A nagy szombathelyi kézilabdaháború: mindent a TAO-s pénzekért 2017. May 16. 15:06 .) Az SZKKA azonban nem engedte el őket, ragaszkodott az aláírt szerződés betartásához, az ügyből végül munkaügyi per lett, a négy lány játékjogát a per lezárásig felfüggesztették.

A sajtótájékoztatón Balassa bemutatta a kézilabdások nyilatkozatait, amiben kijelentik, hogy a Haladásban akarnak játszani - a nyilatkozatokat eljuttatták hozzá. A képviselő kijelentette, a város sportéletének és a városnak is érdeke, hogy a profi játékosok sportoljanak, ráadásul épp abban a 18-20 éves korban vannak, amikor megalapozhatják későbbi karrierjüket.

Elvárja, hogy a klub bocsánatot kérjen

Kijelentette, egyeztetést kezdeményez a két klub között a peren kívüli megállapodás érdekében, ugyanis, bárhogyan zárul a munkaügyi per, biztosan lesz fellebbezés, ami tovább húzza az időt, és a sportolók addig sem játszhatnak. Hozzátette, Koczka Tibor sportért felelős alpolgármester semmit sem tett a megoldás érdekében.

Balassa hangsúlyozta, egyéni politikai érdekek állnak a dolog mögött, vannak, akik politikai tőkét akarnak kovácsolni belőle. Kijelentette, a politikának ki kell szállnia a sportból, azoknak a képviselőknek, akik politikai érdekük miatt avatkoznak bele, azonnal le kell mondaniuk.

Megjegyezte, a fenyegetéssel különösebben nem foglalkozik, azt viszont elvárja, hogy az SZKKA bocsánatot kérjen, és elhatárolódjon fenyegetőző vezetőjétől.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet