Meghalt Toto Cutugno

80 éves korában.

80 éves korában meghalt Toto Cutugno olasz énekes-dalszerző – írja a Corriere della Sera értesüléseire hivatkozva a Telex. Cutugno augusztus 22-én délután négy óra körül hunyt el a milánói San Raffaele kórházban, ahol az elmúlt napokban ápolták.

A hírt menedzsere, Danilo Mancuso közölte, aki elmondta, hogy hosszú betegség után az énekes állapota az elmúlt hónapokban folyton romlott.

Az olasz énekes legismertebb dala 1983-ban született, Cutugno ekkor adta elő a L'Italiano című számot a Sanremói Dalfesztiválon. Bár a dal csak az ötödik helyezést értt el a versenyen, az áttörést mégis ez hozta el az énekesnek.

A L'italiano több ország slágerlistájára is felkerült, és világszerte az egyik legismertebb olasz zenévé vált. 1990-ben végül nemcsak az olasz dalfesztivált, hanem Eurovíziós Dalfesztivált is megnyerte Insieme: 1992 című dalával. Ezzel Olaszország második eurovíziós győzelmét szerezte meg.

Cutugno az észak-olasz Fosdinovóban született, egy tengerész fiaként. Édesapja mutatta be neki a zene világát, aki trombitált egy zenekarban, ekkor vonták be Toto Cutugnót is. A fiatal zongorán akart tanulni, de végül dobolni és harmonikán tanult meg játszani, mert a zongora túl drága volt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra