Megjelent a Voler Mouche új videóklipje, a Fizzy Water

A szombathelyi kötődésű elektronikus-lounge csapat videóját cikkünkben is megnézheti.

A zenekar legelső klipjéhez hasonlóan ismét az OÁMK Savaria Ifjúsági Centrumban rendezkedett be a felvételre. Fotósunk is ott járt a forgatáson.

Voler Mouche: Fizzy Water klipforgatás
A forgatás többi werkfotójáért kattintson!
Bonyhádi Zoltán

A klipet, amely valójában két helyszínen, egy borozóban és egy víz alatti világban játszódik, két napon át forgatták. Kamera helyett egy tükörreflexes fényképezőgéppel dolgozott a csapat.

A rendező - ahogy a Voler Mouche eddigi klipjeinél is - a zenekar vezetője, Miski Ádám volt, az operatőri munkát immár második alkalommal Ádám Dávid látta el. A videóban, melynek főszereplője az énekes Kiss Flóra, szerepel Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színésze is, egy jelenet erejéig a zenekar többi tagját is fellelhetjük.

A dal érdekessége, hogy az eddig megszokottól eltérően az együttes minden tagja kivette részét a komponálásból. Ami azt illeti, a recept bevált, nem kizárt, hogy hallhatjuk még a rádiókban (mint ahogy az sem, hogy valaki itt nagyon sok Air-t hallgathatott, ami persze még mindig jobb, mint ha valami mással tette volna ugyanezt). Az biztos, hogy a Voler Mouche eddigi egyik legkarakteresebb felvételével van dolgunk.

Voler Mouche: Fizzy Water

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra