Megvan a 2016-os Savaria karnevál időpontja

Ha valaki nem tudná esetleg.

A téma a legutóbbi közgyűlésen került a képviselők elé. Mint ismert, a karneváli közalapítvány tavaly nem vett részt már a karnevál szervezésében, de a központi támogatás rajtuk keresztül érkezett. Mivel két évvel ezelőtt egy három évre szóló támogatást nyert el a közalapítvány, egyelőre nem szüntetik meg, hiszen idén is 20 milliót kapnak rajta keresztül. A fesztiválszervező továbbra is a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. lesz, a közalapítvány pedig marad a háttérben. Megvan az időpont is, 2016. augusztus 25. és 28. között rendezik idén a történelmi karnevált.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek