Konkrétan újabb tizenhárom évet várt, hogy belefogjon ebbe a projektbe, amiben a színek és vonalak nyelvén írja le, vagyis a világ legpofonegyszerűbb módján, hogy milyen erős kulturális határvonalak választják el a világ társadalmait. De legalábbis a távol-keletit és a nyugat-európait. De az igazán szép benne mégis az, hogy ezeken az erőteljes piros-kék posztereken úgy jeleníti meg a különbségeket, hogy közben egy pillanatig sem ítélkezik. Nem mondja, hogy az egyik jobb vagy a másik, csak megfigyel, és rögzíti a megfigyelését.
A bal oldalon a németországi tapasztalatok jelenítődnek meg, míg a jobbon az eredeti, kínai élmények. És egymás mellé téve domborodnak csak ki igazán az eltérések.
Ami például az éttermeket illeti:
A főnök szerepe:
Az "én" szerepe:
Így zajlik a vélemény kifejezése egyik és másik helyen:
Így pedig a problémák kezelése:
Sorbanállás? Magyarország mintha kicsit a kettő között lenne:
A közlekedés, vagy még inkább a közlekedési intelligencia fejlődése:
Az igazság közlése:
A düh kifejeződése:
Önmagunk "eladása":
A pénzről való beszéd:
A rajzokba nyilván szorult egy jó adag általánosítás, hiszen valószínűleg nem minden kínai szépíti meg a valóságot, amikor őszintének kéne lennie, és nem is minden német ember maga a Tökéletes Problémamegoldó. Viszont gondolatokat mindenképpen ébresztenek az alkotások, főleg abban a tekintetben, hogy mi, magyarok hol helyezzük el magunkat a fent látottakhoz képest.
