Kiderítettük, mi lehetett az olvasónk számára rejtélyesnek tűnő dolog.
„A hajnali órákban, kőszegi állomásnál nagy Switelsky-gép összeállításán dolgoznak. Semmilyen hírt nem közöltek erről. Utána néznének, mi történhet ott?”
Ez az olvasói levél várt minket a szerkesztőségben csütörtök reggel.
Minden bizonnyal ezt a masinát látta olvasónk
Swietelsky Vasúttechnika Kft
Segítségért első körben a GYSEV-hez fordultunk, és ott tudták is a választ.
A vasúttársaság november 19-én és 20-án az éjszakai órákban – 23 óra és hajnali 4 között - Kőszeg állomásról kiindulva Szombathely felé haladva „nagygépes vágányszabályozási munkálatokat végzett” mintegy két kilométer hosszan.
„A munkálatokat egy ún. KIAG szabályozó géppel végezték el a szakemberek”
- közölte lapunkkal Rázó László Gergő, a cég sajtószóvivője.
Ezzel egy újabb titokról sikerült fellebbentenünk a fátylat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.