Pszichoaktív mérget fogyasztani, ez elsőre nem úgy hangzik, mint egy életbiztosítás, főleg hogy májzsugort okoz, agysejtet rombol és még a rák kockázatát is növeli. Az angol Wired online kiadása most egy új, az Alcoholism: Clinical and Experimental Research című lapban leközölt tanulmányt tolt a reflektorfénybe, ami 1824 résztvevőt vizsgált 55 és 65 éves kor között, két évtizeden át, és arra jutott, hogy az élettartamunkat megnyújtja, ha sűrűn nyúlunk a pohárért.
A kutatók megerősítették, hogy az ivástól tartózkodás megnöveli a halál rizikóját - még korábbi alkoholistáknál is, akik azonban időközben felhagytak a poharazgatással. Húsz évre nyúló vizsgálatuk alatt ugyanis a szeszt egyáltalán nem fogyasztók 69 százaléka hunyt el, viszont a mérsékelten iszogatók közül mindössze 41 százalék távozott a másvilágra. Sőt, még a nagyon finoman szürcsölgetők közül is többen haltak meg náluk, "mérsékelteknél". A tendencia a lábunk előtt hever, a konklúzió viszont ijesztő: aggasztóan nagy mennyiségű alkoholt fogyasztani jobbnak tűnik, mint nem inni egyáltalán.
A hétköznapi élet szintjére logikázik tovább a Wired újságírója, és nem is mond hülyeséget: a közmondásos munka utáni itallal példálózva azt hozza fel, hogy a nyolc órai robotot leöblíteni egy martinivel csuda érzés, és azért az, mert az alkohol a gamma-amino-vajsav (GABA) receptorokat serkenti - márpedig a GABA a legelterjedtebb gátló ingerületátvivő anyag az emberi idegrendszerben. Miatta van a pompás elernyedés (de annyira ne szaladjon el velünk a ló, 0,1 százalékos véralkoholszint felett már stresszhormonokat is felszabadít a tüzes víz).
Szóval ahogy letesszük a bárpultra a poharat, és megnyugszunk, ez azt jelenti, hogy megszabadultunk az életünket fenyegető egyik legveszélyesebb tényezőtől: a krónikus stressztől - ami egyébként komoly egészségügyi rizikóval jár.
Társasági élet: ő volna a megmentőnk?
De nem csak a stressztelenítésről szól a történet. Az alkoholt körülölelő kulturális hagyományok egy másik fontos funkcióra is rámutatnak, ami nem más, mint a szocializálódás, a társasági élet megélése. Amióta az ember dolgokat erjeszt, a félreszivárgott cseppekben mindig talált okot egy nagy-nagy ünneplésre: a szesz a féktelen görög bacchanáliák óta összefonódott emberek vidám együttlétével, hiszen parádésan tünteti el a személyek közti szorongást. Ez például megmagyarázhatja azt is, hogy a kutatás adatai szerint miért van több barátja egy mérsékelt iddogálónak, és miért valószínűbb, hogy megházasodik, mint józan életet élő társa.
Mindez ugyan csak merő hipotézis, de innen már nem nehéz eljutni odáig, hogy társas lényekként szükségünk van egymásra, kapcsolatainkból élünk és táplálkozunk, azaz ha leszakadunk erről a szociális hálóról, az a halálunkhoz is vezethet (persze nem csak úgy egyik percről a másikra, hanem mondjuk infarktus által). Az ivás pedig megkönnyíti a kapcsolatok kiépítését, ápolását, és segít az életben maradásban.
Persze véletlenül se felejtsük említeni azt a nem elhanyagolandó tényt, hogy az alkohol az említett korrelációktól függetlenül még mindig egy veszélyes fegyver az ember kezében, amit, ha nem vigyáz, önmaga ellen is fordíthat. Úgyhogy csak okosan azokkal a munka utáni fröccsökkel.
