Elkészült az első térkép, ami a világ összes eddigi zenei műfaját bemutatja.
A Sportify alá tartozó The Echo Nest nevű zenei adatokkal foglalkozó oldal készítette el az internet egyik legérdekesebb adatbázisát: az Every Noise at Once egy térkép formájában bemutatja a világ összes eddigi zenei műfaját.
A térképen egy műfaj nevére kattintva belehallgathatunk egy műfajba illő dalba, a nyílra kattintva pedig további altérképen a műfaj más előadói jelennek meg. A készítők célja, hogy a felhasználók többféle zenével ismerkedhessenek meg.
Az oldalnak ezenkívül más funkciói is vannak, az alul található linkek egyikén például városok szerinti táblázatban nézhetjük meg, hogy melyik műfaj honnan származik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!