Összesen 25 újabb, főként Makovecz Imre tervei alapján épült ingatlant nyilvánítottak műemlékké Budapesten, Csengerben, Csornán, Devecserben, Egerben, Felcsúton, Győrben, Hódmezővásárhelyen, Makón, Mártélyon, Mocsán, Mogyoród, Pilisszántón, Pilisszentkereszten, Sárospatakon, Visegrádon és Zalaváron – derül ki a Magyar Közlöny május 30-i számából.
A változások célja Makovecz Imre életművének kiemelkedő építészeti értékeinek, illetve szellemi örökségének védelme a jövő generációk számára.
Az új műemlékek között található kilátó, templomok, családi ház, irodaház, áruház, kápolnák, sportuszoda, kollégium, bölcsőde, buszpályaudvar, művelődési ház, fürdő, zenepavilon, gimnázium, könyvtár, illetve turisztikai épületegyüttesek.
A felsoroltak között van a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kollégiumi épülete, amelyet 2014-ben építettek Makovecz Imre tervei alapján.
A kijelölt műemlékekhez műemléki környezetet nem jelöltek ki, így csak maga az épület áll műemléki védelem alatt, nem a környező terület.
A műemlékké nyilvánított ingatlanokra a magyar állam elővásárlási jogot kapott, tehát ha ezek az ingatlanok eladásra kerülnek, elsőként az állam vásárolhatja meg őket.