Tényleg kevesebbet kell dolgozni, ha bevezetik a négynapos munkahetet?

Örülne a négynapos munkahétnek? Nálunk szavazhat is róla.

De mi is az a négynapos munkahét? Munkavállalóként vonzónak hangzik, hiszen ki ne örülne egymás után három szabadnapnak, ráadásul minden héten?

Utópisztikusnak tűnik, de gondoljunk bele, csak 1981-ben lett hivatalosan is szabadnap a szombat. Előtte szombaton is dolgozni kellett, váltott műszakban volt olyan, aki szombat este tízre ment a gyárba, hogy hétfőn aztán elkezdje a következő hetet.

Emlékeim szerint egy időben volt olyan, hogy minden második szombat szabad volt, aztán beköszöntött a hétvégi két szabadnap kora.

Napi tíz óra vagy kevesebb fizetés?

Most pedig, pontosabban jó pár éve arról szól a dolog, hogy elég lenne heti négy napot dolgozni. Tanulmányok sora próbálja bizonyítani, hogy a négy munkanapos hét jót tesz a produktivitásnak, azaz az eredményességnek is, hiszen az elégedett ember szívesebben és hatékonyabban dolgozik.

Végeztek kísérleteket is, az egyiket pár éve Új-Zélandon, ahol nyolc hétig a gyakorlatban tesztelték a négynapos munkahetet. Igaz, az eredmények vegyes képet mutatnak: a munkavállalók boldogok voltak ugyan a háromnapos hétvégékkel, javult a csapatmunka és a munkakedv is, ugyanakkor voltak, akiknek túlmunkát kellett végezniük, hogy tartani tudják a határidőket.

A négynapos munkahét irányába mutat a gazdagabb országokban tapasztalható gyakorlat is. Svájcban például már teljesen természetes, hogy a munkavállalók egy része csak hat órában – azaz egy héten csak négy napon - dolgozik, megelégedve a kevesebb fizetéssel is, mondván a szabadidő és a kellemes élet fontosabb számukra.

De mit is jelent pontosan a négynapos munkahét? Le kell dolgozni az ötnapos rendszer heti 40 óráját, vagy elég a 4 x 8, azaz 32 órás heti munkaidő?

A pénzcentrum.hu számára egy ügyvédi iroda foglalta össze a négynapos munkahéttel kapcsolatos alapkérdéseket. Mint írják, többféle modell létezik:

  • Az angol modell szerint a munkavállaló ugyan négy napot dolgozik, továbbra is napi nyolc órában, de mégis megkapja – ha úgy tetszik a korábbi 5 napos - fizetésének a 100 százalékát. Ez a modell arra alapul, hogy hatékony munkavégzés esetén ugyanaz a mennyiségű munka akár rövidebb idő alatt is ledolgozható, így egyfajta „béremelés” keletkezik, hiszen 32 órás lett a heti munkaidő.
  • A belga modell szerint a munkavállaló ugyancsak négy napot dolgozik, de munkaideje naponta arányosan megnő és a 40 órát a négy nap alatt dolgozza le. Értelemszerűen – ellentétben az előző megoldással - ilyenkor a fizetése nem változik.
  • A harmadik, munkaidő-arányos modell szerint pedig a munkavállaló négy napot, napi nyolc órában dolgozik, miközben keresete is ennek megfelelően, arányosan csökken, azaz részmunkaidős munkavállalóvá válik.
  • Az biztos, hogy meg kell egyezni

    Az iroda arra is kitért, hogy a munkavállaló beleegyezése nélkül is bevezetheti-e a négynapos munkahetet a munkáltató. Erre a válasz az, hogy: attól függ. Értelemszerűen egy olyan modellt, amelyben a munkavállaló fizetése (a munkaidő-csökkenéssel arányosan) csökken és a munkaszerződés részmunkaidős munkavégzésre módosul, a munkáltató nem jogosult a munkavállaló hozzájárulása nélkül elindítani.

    A négynapos munkahétről már öt évvel ezelőtt is megkérdeztük olvasóinkat, akkori szavazásunkat itt találják Jön a négynapos munkahét? 2018. October 02. 14:16 . Kíváncsiak vagyunk, azóta változott-e a véleményük, ezért újra feltesszük ugyanazokat a kérdéseket. Szavazni augusztus 30-án éjfélig lehet.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság