Nem biztos, hogy kibírják az idei nyarat a MÁV Intercity-kocsijai

A kormány közben leállította az új Intercity-flotta beszerzését költségvetési okok miatt.

Habár az elmúlt 10 évben 120 elektromos motorvonattal bővült a MÁV flottája, Vitézy Dávid, korábbi közlekedési államtitkár szerint a magyarországi vasúti járműpark helyzete drámai. A növekedés.hu-nak adott interjújában rámutatott, hogy a mellékvonali, regionális járatok mellett az Intercityk küzdenek komoly hiányosságokkal.

„Naponta fordul elő, hogy lerobban egy-egy InterCity járat, InterCity-kocsik helyett légkondicionáló nélküli elöregedett gyorsvonati kocsikat tesz a vonatokba a MÁV, ezzel hosszú csúszásokat, fennakadásokat okozva. (..) Ez pedig az utasszám-növekedés korlátjává válhat.” - mondta Vitézy, aki szerint ilyen állapotú járművekkel nem lehet utasokat szerezni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány leállította az új Intercity-flotta beszerzését költségvetési okok miatt, miközben most akkora az igény új vasúti járművekre Európában, hogy 4-5 éves várólistával dolgoznak a gyártók.

De mint szavaiból kiderült, számára még az is kérdéses, hogy az idei nyári szezont hogyan fogja kibírna a MÁV távolsági járműflottája, nemhogy a következő 3-4, vagy akár 5 évet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság