Nem lesz Goa Bükön: beintett a katasztrófavédelem

Hétvégén került volna megrendezésre a Deeprog Gathering Bükön. Megérkeztek a külföldi előadók, DJ-k, eladták a jegyeket. A katasztrófavédelem azonban végül nem adta meg az engedélyt.

A szervezők elmondták, hogy szerintük mindent megtettek, amit ilyenkor kell: letakarították a területet, kordont béreltek, és megbeszélték a rendőrséggel, valamint egy biztonsági céggel a biztosítást. A bejáratnál kutyával szimatoltatták volna ki az esetleges tiltott szereket, és húszfős biztonsági kontingens vigyázta volna a rendet.

Eddig sosem volt gond

Megkapták a jegyző engedélyét, és mivel eddigi rendezvényeiken semmilyen probléma nem adódott, lelkesen készültek a fesztiválra.

De akadtak, akik nem voltak ilyen lelkesek. A katasztrófavédelem egyre újabb és újabb akadályokat gördített a fesztivál megrendezése elé. Egyik problémájuk az volt, hogy a fesztivál területén végigfolyik egy patak, ami veszélyes lehet a mulatozókra. A szervezők erre focimeccseknél használt kordonokat béreltek, és elkerítették a nevezett környéket. De hirtelen gond támadt a hely méretével, a tűzvédelemmel, a kiürítési tervvel - majdhogynem egyszerűbb lenne felsorolni azt, amivel nem.

Áthallások

A szervezők szerint a tavalyi ozorai fesztivállal való összemosás lehet a problémák fő okozója, annak ellenére, hogy a két esemény csupán a zene stílusában hasonlít, és eddigi rendezvényeiken sosem volt drogprobléma. Ezt a feltételezést erősíti meg az is, hogy a rendezvényt nem csak a katasztrófavédelem látogatta meg délután, hanem a rendőrség is nagy erőkkel kivonult.

A szervezőknek körülbelül négymillió forintjuk, és a hírnevük bánja, hogy nem tudják megtartani a rendezvény, ugyanis még egyszer külföldi előadók már nem jönnének el ilyen blamázs után.

Megkérdeztük a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltséget, de ők délelőtt még azt mondták, folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhatnak. Esetleg majd késő délután, mikor már megtörtént az utolsó helyszín-bejárás, és lezárultak az utolsó egyeztetések. A bejárás után végül az alábbi döntést hozta a katasztrófavédelem:

A Katasztrófavédelem közleménye a rendezvénnyel kapcsolatban

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011.(IX.06.) BM rendelet 595. §-ának (5)147 „A szabadtéren tartandó rendezvényekre a vonatkozó tűzvédelmi előírásokat, biztonsági intézkedéseket a rendezvény szervezője, rendezője köteles írásban meghatározni és a rendezvény időpontja előtt 30 nappal azt tájékoztatás céljából az illetékes I. fokú tűzvédelmi hatóságnak megküldeni.”

A mára tervezett rendezvénnyel kapcsolatban az alábbiak történtek:

2013.05.15-én hivatali úton szerzett tudomást a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség a tervezett rendezvényről. A szervezők nem tettek eleget a fenti jogszabálynak.

A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség a rendőrséggel, a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervével, és az illetékes jegyzővel a mai napon helyszíni eljárást folytatott le. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a helyszín nem alkalmas tűzvédelmi szempontból rendezvény tartására, mert a jogszabályban előírt tartalmú Biztonsági tervet nem készítettek, nem biztosított az oltóvíz, a menekülési útvonalak nem felelnek meg az előírásoknak, a tűzoltási-felvonulási utak nem biztosítottak.

Fenti hiányosságok miatt a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség mint elsőfokú tűzvédelmi hatóság a jogszabályi előírásoknak megfelelően a szabadtéri rendezvény megtartását megtiltotta.

Szombathely, 2013. május 17.

A Katasztrófavédelem álláspontja a szabadtéri rendezvényekről

Jön a nyár, melegszik az idő, és Vas megyében is elkezdődött a szabadtéri rendezvények időszaka. Az érdeklődők dúskálhatnak a szabadtéri programokban, élvezhetik a bőséges választékot a jobbnál jobb rendezvényeken. Sok ember gyűlik ilyenkor össze egy viszonylag „kisebb” helyen és ezért a programok szervezőinek különösen oda kell figyelniük a rendezvényen résztvevők, látogatók biztonságára.

A szabadtéri rendezvények szabályaival kapcsolatosan egyrészről a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló rendelet, másrészt az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról tartalmaz előírásokat.

A szabadtéri rendezvénynek számít az épületen kívüli, 5000 m2-nél nagyobb területen szervezett esemény. Nem tartozik ide a családi eseményekkel kapcsolatban, illetve a létesítmény működési engedélyével összefüggő rendezvény.

Ezen belül zenés, táncos rendezvénynek minősülnek azon alkalmi vagy rendszeres zenés táncos rendezvények, melyeknél a szabadban tartott rendezvény időtartama alatt várható olyan időpont, amikor a résztvevői létszám meghaladja az 1000 főt, vagy tömegtartózkodásra szolgáló építményben, építményen, tömegtartózkodásra szolgáló helyiséget tartalmazó építményben, építményen, vagy tömegtartózkodásra szolgáló helyiségben kerül sor a megtartására.

A zenés, táncos rendezvényt a rendezvény helye szerinti önkormányzat jegyzőjénél kell bejelenteni, megfelelő adattartalommal, egyebek mellett a biztonsági tervvel, majd ezt követően történhet az engedély kiadása.

A szabadtéren tartandó rendezvényekre a vonatkozó tűzvédelmi előírásokat, biztonsági intézkedéseket a rendezvény szervezője, rendezője köteles írásban meghatározni, és a rendezvény időpontja előtt 30 nappal azt tájékoztatás céljából az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségnek (Sárvár, Szombathely, Körmend) megküldeni.

Abban az esetben, ha a rendezvény a vonatkozó tűzvédelmi szabályoknak, biztonsági előírásoknak nem felel meg, a katasztrófavédelem tűzvédelmi bírságot szabhat ki, illetve intézkedhet a rendezvény megtiltására, ha pedig egy hatósági ellenőrzés során nyer bizonyítást, hogy a rendezvény releváns adatai eltérnek a bejelentett tervektől, azonnali hatállyal felfüggeszti annak folytatását.

A tűzvédelmi szabályok betartása is közös érdekünk, ezért a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kéri a rendezvények látogatóit, hogy a rendezvényszervezők utasításait folyamatosan figyeljék, a hangosbemondókban elhangzottakra fokozottan figyeljenek! Veszély esetén a helyszínen elhelyezett, menekülést segítő utánvilágító táblák nyújtanak folyamatos tájékoztatást a terület elhagyásának irányáról. Szükség esetén a kiürítést arra kioktatott személyek végzik, kérjük, kövessék az utasításaikat és segítsék elő a munkájukat!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra