Nem lesz munkaszüneti nap december 24-e

Nem is tárgyal róla az országgyűlés.

Apáti István (Mi Hazánk), az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának elnöke tudatta, hogy az általa vezetett testület elutasította Balassa Péter képviselői önálló indítványának tárgysorozatba vételét – írja a 24.hu.

Szenteste napjának munkaszüneti nappá nyilvánításáért a Jobbik politikusa törvényjavaslatot nyújtott be. Szerinte a magyar társadalom régóta várja ezt, egy felmérés szerint a lakosság több mint 80 százaléka támogatja a kezdeményezést.

A képviselő szerint nem valós a Fidesz érve, hogy a munkaszüneti napok számának növelése gyengítené a gazdaságot, a versenyképességet. December 24-én ugyan a kereskedelemből folyik be a legtöbb bevétel, de vásárlásaikat az emberek más napokra is be tudják ütemezni.

Indoklása szerint alapvetően egy értékválasztásról van szó: egy magát kereszténynek valló ország kormányának tekintettel kellene lennie a magyar családok azon igényére, hogy december 24-től 26-ig együtt tudjanak lenni. Ez az időszak legyen a békesség, a szeretet és a meghitt ünneplés időszaka.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód