Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színművésze egyúttal helytörténettel is foglalkozik, korábban volt ilyen sorozata is. Most a börtön lebontása nyomán írt a városi rozsdaövezetek eltüntetéséről és hasznosításáról:
Néhány hete a régi szombathelyi börtön kapcsán - és korábban számtalan más példán keresztül, most nem részletezem őket - került felszínre egy régi országos probléma, hogy nem tudunk, vagy nem akarunk mit kezdeni a “városi rozsdafoltokkal”, a korábbi funkcióit tekintve “okafogyottá” váló épített örökségünkkel.
Ehhez persze elsősorban szándék, aztán invenció, vízió, politikai és civil kurázsi, humán és fizikai erőforrás, befektetői akarat és tőke, működtetői és befogadói “erő”, valamint némi fogyasztói és materiális gondolkodásmódon túlmutató kulturáltság szükségeltetne.
Ja, az is hasznos lenne, ha csaknem egy évszázad után a közpénzek végre ne kézen-közön vándorolva alakuljanak át magánvagyonokká. És bármilyen furcsa, a madarak nem készpénzt esznek etetőikből, mint ahogy a tisztelt társadalomnak nevezett publikum sem - bár pletykaéhsége kifogyhatatlan - politikának nevezett olcsó szappanoperával növekedik. Sem testben, sem lélekben, sem szellemiekben.
Most fényképekkel próbálom bemutatni két nem is olyan távoli ország két városának példáján keresztül, hogy nem lehetetlen új életet lehelni ezekbe a területekbe, épületekbe - ami lényeges - bontás nélkül! Az első példa Lengyelországból, Lodz városának hatalmas egykori textilgyára. (Itt egy képen látható a két állapot.)
A másik példa olasz, a közeli Trieszt régi, 19. századi kikötői negyede a Porto Vecchio. (Ebben az esetben az első képen egy korábbi állapot, a további képeken a folyamatban lévő területrehabilitáció különböző fázisai láthatók. Utóbbi képeket magam készítettem.)