Tavaly decemberben egy 23 éves orvostanhallgató lány egy barátjával a Pi élete című filmet nézte meg Delhi déli részén egy moziban. Nem sokkal később az őket hazafelé fuvarozó busz letért a megszokott útvonaláról, az emiatt gyanút fogó és tiltakozó férfit pedig a velük utazó hat másik indiai eszméletlenre verte egy vasrúddal - hogy aztán mindannyian, a sofőrt is beleértve, brutálisan megerőszakolják a magára maradt lányt. A vasrúddal is. Hiába vitték szingapúri specialistákhoz, két héttel később belehalt belső sérüléseibe. Ez az eset nem csak nemzetközi felháborodást és cikkek sokaságát váltotta ki, de valamit el is indított: nők soha nem látott tömegeit szólította az utcára tiltakozni számos indiai városban, ami drámaian megmutatta, hogy többről van itt szó egyszeri tragédiánál.
Olyannyira, hogy ez a tragédia mindennap megismétlődik valahol Indiában, belegondolni is rémisztő, mennyiszer: egy idei becslés szerint 20-22 percenként nemi erőszak áldozatául esik valaki. Mi több, csak 2011-ben 24 ezer ilyen esetet könyvelt el a statisztika, ami ugye nem tartalmazza a be nem jelentett erőszakokat.
Sok indiai nőnek ugyanis eszébe sem jut a hatóságokhoz fordulni még egy ilyen életre szóló trauma után sem: egy kőkeményen patriarchális társadalomban, ahol a rendőröknek csak a négy százaléka nő, ahol gyakran a megerőszakoltakat vádolják azzal, hogy túl kihívóak voltak, és ahol sűrűn megesik, hogy ha nem fiúnak születik valaki, akkor megölik vagy eladják, ez valóban teljességgel értelmetlennek tűnhet. Főleg, hogy az sem számít különlegesnek, ha a rendőrök nyomozás helyett inkább azt javasolják az áldozatnak, menjen férjhez az erőszaktevőjéhez, mert másnak már úgysem fog kelleni.
Az áldozatok általában csendben hazasétálnak
Nekünk, távoli európaiaknak meg az tűnhet értelmetlennek, hogyan működhet így egyáltalán egy társadalom, amiben ragadozókként vadásszák le a nőket. Az indiai nemi erőszaknak - amikkel még külön Wikipedia szócikk is foglalkozik - ezért az eddigieknél is megrázóbb árnyalatot kölcsönöz a New York Times új cikke, ami egészen az erőszakolókban dolgozó mozgatórugókig ás le egy nemrég történt eset kapcsán, amikor egy fiatal fotóriporterlányt erőszakoltak meg csoportosan.
A vádlottak mezítláb ülnek a bírósági tárgyalóterem végében, üres arckifejezéssel hallgatva az érveket, mintha csak mandarin nyelven hallanák azokat. Egyikük sem vallotta magát bűnösnek
- így a riport, amiből kiderül, hogy a három gyanúsított a rendőrök közlése szerint legalább ötször kaptak már el nőket ugyanezen a helyen, egy régi textilgyár területén, hogy magukévá tegyék őket. Magabiztosságuk jól rámutat, hogy ez a fajta bűntény errefelé jóformán "láthatatlan": az áldozatok szinte kivétel nélkül csendben elsétálnak, feljelentés nélkül. Most is azt gondolták, hogy elég lesz, ha azzal fenyegetik meg a lányt, hogy felkerül az internetre az aktus közben készített szégyenletes videó. Rosszul gondolták, a lány meg sem állt a rendőrségig.
Beszédes az is, hogy a fotóriporter egyik kollégája, aki jelen volt a tárgyaláson, arról számolt be, hogy amikor amikor egy szemtanú azonosította az egyik vádlottat, egy fiatalkorút, az zokogásban tört ki.
Pontosan olyan volt, mint egy kisgyerek, akit rajtakaptak valami csínytevésen az iskolában.
A gyár Mumbainak egy olyan területén helyezkedik el, ahol a magas, domináns épületek oldalára mint megtűrt mellényzsebek, úgy tapadnak az apró nyomortelepek. Törmelékek és lógó elektromos vezetékek mellett élnek olyan családok, akiknek az egyetlen munkalehetőség egy közeli csirkekopasztó üzem, aminek izzasztó falai között egy nap négy dollárt kereshetnek meg. Mindeközben folyamatosan az orruk alá van dörgölve a magasröptű luxus a szomszédos, 48 emeletes Lodha Bellissimo apartmanház formájában. Az itt élő huszonkét éves Yasin Sheikh, aki ismeri is a támadókat, például filmeseknek keres lepukkant forgatási helyszíneket a környéken, és ahogy mondja, errefelé minden fiatal arról álmodozik, hogy egyszer majd ebben az épületben legyen egy lakása.
Itt a zsákmány!
A Times újságírói a helyiektől kiderítették azt is, hogyan fenték fogukat a szintén itt lakó támadók az akkor még mit sem sejtő, elhagyott üzemet fotózni akaró gyakornokra. És itt kezdődik az igazán borzongató döbbenet, amikor idézik az egyikük szavait, ahogy a többieket hívta:
gyertek, itt a zsákmány!
Az ügyben eljáró rendőr szerint ez nem először játszódhatott le hasonlóképpen, egy hónappal ezelőtt egy 18 éves telefonközpontos lányt kaptak el ugyanígy, aki kificamította bokáját, és a barátja itt, a romok alatt akarta lerövidíteni a kórházig vezető útvonalat - vesztére.
Nem tudod, én micsoda egy rohadék vagyok, nem te vagy az első, akit magamévá teszek
- üvöltötte az áldozat beszámolója szerint egy letört nyakú sörösüveggel hadonászva az egyik erőszaktevő. A fal túloldalán az egyik őrködő férfi azt közölte a megkötözött baráttal, hogy a nőt épp egy kikérdezéses vizsgálatnak vetik alá. Aztán folyamatosan cserélték egymást, majd amikor egyikük közölte, hogy még mindig nem beszél, a másik rávágta, hogyakkor visszamegyek, kikérdezem még egyszer
- a többiek pedig nevettek."A lány hibája volt"
De a legmegdöbbentőbb mégis az, ahogy az egyik gyanúsított anyja vallott az újságíróknak, nem tagadva, hogy a fia lehetett az egyik elkövető.
Nyilvánvalóan a lány a hibás. Miért kellett bemennie abba a dzsumbujba? Ráadásul lenge ruhákban is volt.
(Szomorú, de ez az érv máig képes a nyugati világban is felbukkanni.)Az biztos, hogy az egyébként békés Mumbai már nem az a város, ami volt: több az ártatlan férfiakat érő gyanakvó tekintet, de cserébe több a tudatosság, az odafigyelés, a felnyílt szem. Mindenesetre a 2012 decemberében meghalt lány mártírként segített több százezer honfitársának - szigorították ugyanis a vonatkozó törvényeket, és próbálnak csiszolni a rendőrök hozzáállásán is. Ezzel együtt viszont még bőven sok tennivaló akad, hiszen az össztársadalmi attitűdön nem lehet egyik napról a másikra változtatni. De egy napon talán sikerül.
