Ezzel a lépéssel is lehetne némileg ösztönözni a szakembereket, hogy ne menjenek külföldre.
Az orvosoknak nettó százezer a szak- és háttérintézményekben dolgozóknak pedig nettó 50 %-os béremelést szeretne a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete – mondta el a szervezet elnöke a Klubrádióban Reggeli gyors című műsorában. Mivel a fiatal szakorvosoknak nettó 100 ezer forintos támogatást ad a kormány, ezért a szakszervezet azt szeretné, ha ezt az összeget megkapná minden orvos is, alapbéresítva. Dénes Tamás szerint ezzel a lépéssel arra ösztönöznék az egészségügyi dolgozókat, hogy ne menjenek külföldre, illetve a betegbiztosítást is garantálná.
címlapképünk illusztráció
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!