Nézze meg, hogy a lakóhelyén melyek a legveszélyesebb útszakaszok!

A KSH interaktív baleseti térképet jelentetett meg.

A Központi Statisztikai Hivatal megjelentette a 2019–2024 évek személysérüléses közúti közlekedési baleseti adatainak térképes és diagramos vizualizációját.

Az interaktív felület segítségével áttekinthető a balesetek havi, heti, valamint a hét napjai szerinti eloszlása, lokalizálhatók a baleseti gócpontok és azonosíthatók a legveszélyesebb útszakaszok.

Sérüléses balesetek 2019 és 2024 között - Észak-Dunántúl
KSH

A felületen elérhető szűrők lehetővé teszik az adatok egyéni igények szerinti csoportosítását

  • a baleset éve,
  • a sérülés súlyossága (könnyű, súlyos vagy halálos kimenetelű),
  • valamint az okozó jármű típusa (személygépkocsi, motorkerékpár stb.) szerint.
  • Az interaktív vizualizáció a hagyományos táblázatos formátumnál átláthatóbb és közérthetőbb módon nyújt betekintést az adatokba.

    Sérüléses balesetek 2019 és 2024 között - Szombathely
    KSH

    A térkép alapján megnézhetjük, hogy a környékünkön – vagy más területeken - melyek a legbalesetveszélyesebb útszakaszok.

    Az interaktív térkép a KSH honlapján ezen a linken érhető el.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közlekedés