Tudta, hogy vasárnap este Szombathelyen koncertezett Nika?

Ráadásul ingyen is volt, de közönség mintha megijedt volna a csúnya felhőktől.

Bár idén elmaradt a Savaria karnevál és vele együtt a nagy vasárnap esti zárókoncert is, valami azért mégis akadt, vagy inkább akadt volna azoknak, akiknek hiányzott mindez. Vasárnap ugyanis Nika koncertezett a Történelmi Témaparkban, ráadásul a belépőért sem kellett fizetni.

Nagy Zoli

De a felhős, komor, esős idő, na meg a koronavírus-járvány második hullámának belobbanása valószínűleg megijeszthette a szombathelyieket, ugyanis a lelátó kissé üres maradt.

Nagy Zoli

A fellépők viszont ennek ellenére is óriási örömmel zenéltek újra a hosszú szünet után.

Nagy Zoli

Bár a nézőtér nem telt meg, a hangulat így is nagyon jó volt. Igaz, az időjárás kicsit szeszélyes volt és az esernyők azért néhányszor előkerültek, de ez egyáltalán nem zavarta meg a koncertet.

Nagy Zoli

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra