Nocsak: másfél milliárdos veszteséggel zárt a felcsúti Puskás Akadémia

Nyolc év után először lett veszteséges a Puskás Futball Kft. tavaly, ráadásul a legutóbbinál jóval nagyobb a felcsúti mínusz.

Első éveiben működött legutóbb veszteségesen a felcsúti futballcsapat mögött álló gazdasági társaság, de akkor közel sem olyan mértékű volt a mínusz, mint tavaly – írja az mfor.hu.

A Puskás Futball Kft. 2022-t több mint 1,5 milliárdos veszteséggel zárta az előző évi 536 millió forintos nyereséget követően.

Legutóbb 2014-ben, működésének második teljes évében volt mínuszos a cég gazdálkodása, akkor 127 millióval volt vonal alatt.

Annyi kiderül, hogy az értékesítésből származó bevételek a 2021-es 4,8 milliárdról 2,89 milliárdra csökkentek, az egyéb bevételek ugyanakkor a többszörösére emelkedtek: 199,5 millió után tavaly 784 millió folyt be a kasszába.

Összességében tehát negyedével zuhantak a bevételek a kft.-nél, de az okok nem látszanak a jelentésből.

A költségek viszont nem csökkentek, az anyagi jellegűek 44 százalékkal ugrottak meg, 1,3 milliárdra, a személyi jellegűek pedig 13 százalékkal, 3,06 milliárd forintra.

Az átlagos létszám tavaly 96 fő volt, akik után 2,8 milliárdnyi bérköltséget számoltak el. Az átlagbér így bruttó 2,4 millió forint volt tavaly minden munkavállalót figyelembe véve.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport