Városnézés egy-két óra alatt - ha Nürnbergnél jár ne hagyja ki!

Utazás közben érdemes megállni egy-két helyen nézelődni, még ha nincs is időnk egy komplett városnéző túrára.

Van úgy, hogy az ember utazás közben elhalad olyan helyek mellett, ahol nincs ideje megállni órákra, hogy bejárja a látnivalókat, múzeumba menjen, töviről-hegyire megismerje a várost. Persze egy rövid megálló beleférhet, egy-két órácska, amíg az ember letudja a kávét, a nyújtózást és egy kis sétát is. Így tettünk mi is Nürnberg mellett, leparkoltuk az autót a legközpontibb parkolóházban, majd irány az utca és vadászni kezdtük a tradicionális nürnbergi házakat, és egy kis harapnivalót a benzinkutas szendvics helyett.

Láttunk szép templomokat, városképeket, tereket, hangulatos kis utcákat (a már említett, színes gerendákkal tarkított homlokzatú házakkal). Megkóstoltuk egy utcai árusnál a nürnberger bratwurst-ot, ami egy hosszú-zsemlébe tett 3-4 darab grillezett, minikolbászt takar mustárral, a perec és a mézeskalács most kimaradt. Autózás közben is sok mindent láttunk, bepillantva kicsit a város életébe, mutatunk is képeket rövid városi sétánkról, nézegessék lentebb, a fotókra kattintva pedig bővebben, képgalériánkban.

Nürnberg
Kattintson a fotóra a képgalériáért!
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Garai Antal Atom
Nürnberg
Kattintson a fotóra a képgalériáért!
Garai Antal Atom

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kép.