Ki ne tudná, mennyire fontos muníció mondjuk a Balatonpartra egy-egy jó zenei anyag? Ezekkel nem csak a gyereksikítozós, lángosszagú külvilág zárható ki a napozás közben, de elengedhetetlen alapot képeznek egy kiadós önreflektív töprengéshez is, miközben a végtelen vizet bambuljuk. Ehhez persze szükséges, hogy eltávolodjunk az aktuális kereskedelmi rádiós popszeméttől, minél messzebb, annál jobb, mert ezek nem szolgálják a kiszakadást a mindennapokból. Ezért most olyan vízparton hallgatós albumokat választottunk, amiket bár valószínűleg kevesen ismernek, viszont annál jobb élményt nyújtanak. Ha hagyjuk. Hagyjuk!
(Fontos megjegyzés: figyelem, az egyes albumok lejátszása közben olykor felcsendülhet a zenemegosztó szolgáltató, a Deezer reklámhangja. Hosszú távon ezért a lemezek online megvásárlását javasoljuk.)
Jungle - Jungle
Nagyon friss formáció szinte a semmiből, akik nagyon okosan építették fel a hype-ot maguk körül: először jött egy ilyen videó egy bréktáncoló kiscsajjal, aztán egy ilyen görkoriőrületes, amit szintén nem lehet nem szeretni. De hogy kik állnak a zene mögött, azt még hónapokon át homályban hagyták: se egy név, se egy arc, csak a 70-es évek lassú lefolyású funkján érlelt dalok. Végül kiderült, két londoni csávóról van szó, akik gyerekkoruk óta barátok és egyben zenebolondok. És itt a teljes album, könnyű, mint a hab a zánkai sör tetején!
Alvvays – Alvvays
Inkább úgy szeretnénk magunkat érezni, mintha a hatvanas évek Kaliforniájának partján sétálnánk végig szörfdeszkával a kezünkben, minden problémát lerázva magunkról? Akkor ezt a torontói együttest kell beillesztenünk a lejátszási listánkba, a melodikusan csilingelő, rögtön fülbemászó dalaikkal:
The Red Gold & Green Machine - Planet Africa
A The Red Gold & Green Machine egy nem régóta létező los angeles-i formáció, ami úgy illeszkedik bele a Fugees, régi Black Eyed Peas és Jurassic 5 után maradt terebélyes lyukba, mintha legalábbis tíz éve tolnák ezt a feszengésmentes, nagyon ízi, barátságosan hiphopos, életszerető soult. Két férfi és egy női tagja, Dr. Oop, Magic T és MC Nucleus nem rejtik véka alá azt sem, hogy szeretnék ellensúlyozni a manapság elharapózó lézeres-füstgépes-stadionveretős zenei hajtásokat. Mi más lenne ez, ha nem dicséretes? Főleg, hogy hatalmasakat lehet rá mosolyogva bólogatni a napozóágyban!
Lana Del Rey - Ultraviolence
Még ennél is lassabb, befelé fordulóbb, kicsit a múltban ringatozó hanganyagra vágyunk, hogy totálisan kiharaphassuk magunkat a rögvalóságból? És az sem baj, ha a dalokban egy törékeny énekesnő főleg szomorúan énekel, belevisszhangozva a távolba, mintha az egész Balatonon végigszánkázna a film noir-okba illő bársonyos hangja? Lana Del Rey új lemeze már most egyike 2014 legszebb albumainak. Vigyázat, frissen szakítottak és magányosok csak óvatosan hallgassák:
James Vincent McMorrow - Post Tropical
Hogyan, tessék? Hogy az irány jó, már ami az előző tempóvisszavételt illeti, de énekesnő helyett inkább egy hímnemű trubadúrnak kéne duruzsolnia a dobhártyánknak? És kicsit legyen optimistább a felütés, mert mégsem gyászolni heveredtünk le félúton a csónakkölcsönző és a homokozó között? McMorrow az emberünk ebben az esetben, akinek a hangja olyan lágy tapintású, hogy arra még egy isztambuli posztógyártó is szégyenkezve sunnyogva el. Gyertyafényes mediterrán vacsorához is ajánlott!
Lone: Reality Testing
És akkor jöjjön az izgalmas villanyzenei részleg, ami alatt nem a suttyó balatonsoundos zúzdát értjük! Lone az a zenegyáros, akinek a zenéi olyanok, mintha egy bolíviai esőerdőbe lepottyant, szerelembe esett robot készítette volna őket: érzelmesek és kozmikusak egyszerre. Bár korábban táncosabbra vette a tempót, ez a júniusban megjelent új lemeze a hiphop-behatások jegyében fogant, miközben mégis megőrizte a saját csilingelős-ábrándozós hangzását, megszülve az év egyik legmaradandóbb albumát. És most nem túloztunk!
FV Acid - Amber's Stuff
A végére egy olyat hagytunk, ami nem annyira szuperfriss, mert négy hónapja jelent meg, viszont annál inkább itt a helye. Ugyan nem hagyományos hangszerekkel készült, hanem kizárólag gépekkel, mégis sok zenekar évekig próbálkozik, hogy az itt felmutatott érzelmi töltetnek akár csak a tizedét kiszenvedje magából úgy, hogy közben ne váljon nevetség tárgyává. Egyszer nosztalgikus, egyszer játékos, egyszer töprengős - de mindvégig hibátlan! Vigyük magunkkal a medence mellé, és olvadjunk szét rá:
