A Nyugat.hu három fotóriportere is díjat kapott az idei Szombathelyi Sajtófotó Pályázaton

Az első alkalommal átadott Angyal László-emlékdíjat is kollégánk kapta.

Fotós körökben már hagyománya van, hogy ha eljön március 15-e, akkor találkozó a sajtófotókiállításon a Savaria Moziban.

A filmszínház ad ugyanis minden évben otthont a most már nyolcadik alkalommal megrendezett Szombathelyi Sajtófotó Pályázat díjkiosztójának, illetve az ezzel egybekötött kiállításmegnyitónak. Az idei pályázat több szempontból is különleges.

VIII. Szombathelyi Sajtófotó Pályázat díjkiosztója a moziban
Benkő Sándor elmondta, idén rekordszámú, húsz pályázó nevezett
Bonyhádi Zoltán

A pályázat/kiállítás utóbbi években egyik legfőbb motorjaként és szervezőjeként is dolgozó Benkő Sándor ugyanis nyugdíjba vonul, így jövőre átadja a stafétát utódjának. De különleges az idei egy szomorú apropó miatt is.

A Szombathelyi Sajtófotó Pályázat megálmodója és főszervezője, Angyal László, a polgármesteri kabinetiroda kommunikációs vezetője volt, aki a közelmúltban hunyt el Elhunyt Angyal László, Vas Megye egyik legismertebb újságírója 2018. February 09. 13:15 . Lánya, Réka rá emlékezve díjat alapított az emlékére.

Idén a Nyugat.hu fotósa, Vágvölgyi Bálint kapta az Angyal László-emlékdíjat.

VIII. Szombathelyi Sajtófotó Pályázat díjkiosztója a moziban
Vágvölgyi Bálint kollégánk átveszi az Angyal László-emlékdíjat
Bonyhádi Zoltán

Angyal Réka elmondta, édesapja betegsége alatt is sokszor látogatták a Falco mérkőzéseit, a beérkezett pályaművek közül pedig Vágvölgyi Bálint "Fellépés előtt" című tavalyi Falco-Körmend bajnoki elődöntőn készült fotójával méltó módon emlékeznek édesapjára.

Kollégánk, Bálint elmondta, a képnek komoly kötődése van Angyal Lászlóhoz. A mérkőzés után ugyanis találkozott vele, ahogy a csarnokból hazaindult. "Aztán remélem, jó képek készültek ám!" - Laci ezzel bíztatta kollégánkat. Bálint ekkor beszélt utoljára Angyal Lászlóval.

A díjátadón Puskás Tivadar megköszönte a nyugdíjas évekre készülő Benkő Sándornak is a hosszú évek áldozatos munkáját, ezután a MÚOSZ nagydíjas fotóriporter is átvehette az emlékdíj kis szobrát, ahogy Angyal Réka is fogalmazott:

olyan nem lehet, hogy Benkő Sándor ne kapjon Angyal László-emlékdíjat!

.

VIII. Szombathelyi Sajtófotó Pályázat díjkiosztója a moziban
A megnyitó további képeiért kattintson!
Bonyhádi Zoltán

A VIII. Szombathelyi Sajtófotó Pályázat díjazott fotói kategóriánként:

Angyal László-emlékdíj: Vágvölgyi Bálint (Nyugat.hu) - Fellépés előtt

Angyal László-emlékdíj: Vágvölgyi Bálint (Nyugat.hu) - Fellépés előtt
Vágvölgyi Bálint

A hír kategória nyertese: Nagy Jácint (Vas Népe) - Jégvirág

A hír kategória nyertese: Nagy Jácint (Vas Népe) - Jégvirág
Nagy Jácint / Vas Népe

A kultúra kategória nyertese: Büki László (Vaskarika) - Szellemtánc

A kultúra kategória nyertese: Büki László (Vaskarika) - Szellemtánc
Büki László / Vaskarika

A sport kategória nyertese: Bonyhádi Zoltán (Nyugat.hu) - Célba érés

A sport kategória nyertese: Bonyhádi Zoltán (Nyugat.hu) - Célba érés
Bonyhádi Zoltán

A sport kategória különdíjasa: Nagy Jácint (Vas Népe) - Sürgősségi betegszállítás

A sport kategória különdíjasa: Nagy Jácint (Vas Népe) - Sürgősségi betegszállítás
Nagy Jácint / Vas Népe

A sport kategória különdíjasa: Czika László - Csillag Tünde

A sport kategória különdíjasa: Czika László - Csillag Tünde
Czika László

Városkép kategória nyertese: Mészáros Zsolt (Nyugat.hu) - Mártír

Városkép kategória nyertese: Mészáros Zsolt (Nyugat.hu) - Mártír
Mészáros Zsolt

A Nyugat.hu fotósainak kiállított képeit megnézheti erre a képre kattintva, de ha megfogadja tanácsunkat, látogasson el a moziba és a nézze meg a helyszínen is a többi remek fotóval együtt!

adozsU
Nézze meg a nyugatos fotókat!
Mészáros Zsolt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra