Itt a Jó nekem angolul, az Ocho Machótól

Az egyik mindentvivő ocho-slágert ezentúl angolul is énekelheti a közönség.

Kétség kívül a Jó nekem az Ocho Macho tán legismertebb slágere. Persze még ott van az El mundo Fantastico meg a Savaria Kingston Town, vagy az újabbak, mint a Teccik stb.

Most megjelent a Jó nekem hivatalos, angol verziója is, amit nem egyszerűen lefordítottak, hanem egy dalszövegíró írta meg angol nyelvre. Az Eurosonic fesztiválra készülő Ocho Macho zenekar kiadja angol nyelvű dalait, ehhez készült el a Jó nekem angolul - erről nemrég megjelent interjúnkban írtunk itt Ocho Macho: csúcsok és mélypontok 2015-ben 2015. December 20. 19:55 . Hogy milyen lett? Döntse el mindenki maga, mi persze a megszokott magyar verziót szeretjük, de legalább most már külföldi közönség is érteni fogja e dalt és a dallammal együtt egésszé lesz a hangulat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra