Olvasónk nem nevezné álomnak a szombathelyi Ősz és Nyár utcák felújítását

Nem tudtunk okosabbat, ismét megkerestük az önkormányzatot.

Érdemes lenne megnézni az útfelújításokat, amik nemrég kezdődtek el Szombathelyen belül. Például a kész Ősz és Nyár utcákat, amelyek igaz, négy nap alatt elkészültek a kettő helyett, de nem igazán mondanám róla, idézem: “egy 11 évvel ezelőtti álom valósulhat meg”.

Így kezdődik az az olvasói levél, amely a szombathelyi útfelújításokról szóló első cikkünkkel Megnéztük azt a tíz szombathelyi utcát, amelyek felújítását bejelentette Nemény András 2025. July 18. 16:26 kapcsolatban érkezett, és amely a munkálatokat kritizálja.

Azt írja, laikusként nem ért a “felületi zárás technológiához”, de a - fotóival is illusztrált - megvalósítás szerinte nem nevezhető álomnak.

Olvasói fotó

„Kátyúkkal volt tele az utca mielőtt nekiálltak, most sem lett fényesebb a helyzet, még mindig nem sikerül úgy végig menni az utcákon, hogy ne menne bele az ember, de legalább most a garázsokba, cipőkbe a felhordott aszfaltréteg zúzalékát is bevisszük” – írja, majd egy csepp kritikát kap lapunk tudósítója is, amiért a Hajnal presszó vendégeit kérdezte a két utca forgalmáról és nem az ott lakókat.

Az utóbbival kapcsolatban csak annyi megjegyzésünk van, hogy a presszó vendégeit nem kérdeztük, csak odajöttek, amikor látták, hogy fotókat készítünk és elmondták véleményüket.

De ez mellékszál, sokkal fontosabb a levél első fele, amellyel kapcsolatban egy újabb kérdéssort küldtünk az önkormányzatnak. (Az első kérdéscsoportra kapott válaszok itt Mennyibe került a 10 szombathelyi utca felújítása? Milyen technológiát használtak? Hol vannak az uniós milliárdok? 2025. July 25. 11:01 olvashatók.)

Olvasói fotó

„Az olvasó által készített fotók nem a befejezett munkálatokat tükrözik, mivel a fedlapok és víznyelők szintbeemelése utómunkálatok keretében 2-3 héten belül fognak megvalósulni. Az utcában újabb aszfaltréteg bedolgozására nem kerül sor. A fotón látható aszfaltkupacok a jövő héten elszállításra kerülnek, azok a későbbi munkálatokhoz nem kellenek”

- írta válaszában Károlyi Ákos jegyző.

Rákérdeztünk a cipőre tapadó zúzalék kérdésére is.

„A kevert felületi bevonatú technológiát az elöregedett útburkolatok megújítására, továbbá a kopások, deformációk, szabálytalan finom hálós repedések javítására használják. Az utcákban alkalmazott technológia hideg eljárással, polimermodifikált bitumenemulzió felhasználásával készítet tvékony aszfaltréteg leterítésével történik. A keveréket munkagép teríti a javítandó útburkolatra, A folyamatos keverővel működő gép általjellemzően 5-15 mm vastagságban elterített réteg minden fajtájú aszfaltburkolatra alkalmas. A réteget a leterítés után nem kell hengerelni és rövid konszolidációs idő (kb. 30-60 perc, időjárástól függően) után átadható a forgalomnak. A technológia sajátossága, hogy a leterítés után az áthaladó gépjármű forgalom fogja betömöríteni a felületi kavicsréteget. A kisforgalmú utcák esetén a tömörödés elhúzódhat, 1-2 hetes időszakra”

- tudtuk meg, és ezzel ismét gyarapodtak az útfelújítási technológiákkal kapcsolatos ismereteink.

Rossz utcán
A szóban forgó utca a felújítás előtt - Kattintson a képre a galériához!
Józing Antal

Ha eddig nem tette meg, kérjük, olvassa el a témával kapcsolatos előző két cikkünket itt Megnéztük azt a tíz szombathelyi utcát, amelyek felújítását bejelentette Nemény András 2025. July 18. 16:26 és itt Mennyibe került a 10 szombathelyi utca felújítása? Milyen technológiát használtak? Hol vannak az uniós milliárdok? 2025. July 25. 11:01 .


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem