A Szombathelyen született Benkő László billentyűs révén Vas megyei szállal rendelkező zenekar klasszikusát gondolták újra.
Három évvel ezelőtt, Benkő László halálakor a Thy Catafalque már bemutatta az Omega Babylon című számának instrumentális változatát, ám a legújabb verzióra már az ének is felkerült Dudás Gábornak köszönhetően.
Az alapokat Kátai Tamás már évekkel ezelőtt elkészítette, de a teljes verzió ötlete csak az új album munkálatai közben merült fel, habár a feldolgozás nem kapcsolódik a következő lemezhez, sokkal inkább egy bónusz két megjelenés között.
A Babylon egyébként 1987-ben jelent meg, a zenét az Omega legénysége, a szöveget pedig Trunkos András jegyzi szerzőként.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!