Ön szerint állami vezetőket is felelősségre kell vonni vagy elég a nevelők és az igazgató elszámoltatása?

A Szőlő utcai bántalmazások megítélését is méri a kormányközeli Magyar Társadalomkutató, egy olvasónkat is felhívták.

"Ön szerint a Szőlő utcai intézményben történtek miatt, elegendő intézkedés az erőszakos nevelők és az igazgató felelősségre vonása, vagy állami vezetőket is felelősségre kell vonni?" - tette fel a kérdést olvasónknak a kormányközelinek számító cég munkatársa telefonon.

A hívás kedd délután érkezett, és a hívó azonnal világossá tette, hogy 40 év alattiak véleményére kíváncsi. De az első kérdése az volt, hogy kire szavaz. Olvasónk kíváncsi volt, közölte, hogy a Fideszre, így jött a többi kérdés is.

Ki alkalmas miniszterelnöknek?

A kérdések aztán eléggé szerteágazóak voltak, és némileg irányítottak is, mint a fenti kérdés, amely a Szőlő utca események "A speciális gyermekotthonban a gyermekek 40 százaléka érintett a prostitúcióval valamilyen módon" - újabb jelentés került elő 2025. December 15. 18:05 megítéléséről szólt.

A kérdező többek között azt kérte olvasónktól, hogy osztályozza mint az iskolában, egytől ötig Toroczkai Lászlót, Dobrev Klárát, Orbán Viktort, Magyar Pétert. Azt is kérdezte, hogy közülük ki a legalkalmasabb a miniszterelnöki posztra.

Majd ugyanezt, de csak Orbán és Magyar részvételével.

Azt is, hogy az elmúlt egy hétben ezek közül miről beszélgetett a családtagokkal, ismerősökkel, barátokkal, munkatársakkal: az orosz-ukrán háborúról, inflációról, államadósságról, az EU vezetéséről, a korrupció magyarországi helyzetéről, Ukrajna EU-csatlakozásáról, a többgyerekes anyák adómentességéről, a havi nyugdíjról, a Szőlő utcai intézményről, az Otthon Start hitelről.

Európai Unió és orosz-ukrán háború

Aztán arra kérte, hogy az említett témákat sorolja be a nagyon jó és nagyon rossz skálán: áremelkedések elleni állami intézkedések, az államadóssággal kapcsolatos kormányzati intézkedések, Start lakáshitel, Ukrajna katonai támogatása, többgyerekes anyák adómentessége. A Szőlő utcai intézmény rendőri irányítása, az Európai Unió vezetése, a korrupció elleni kormányzati intézkedések, a 14. havi nyugdíj bevezetése.

Azt is megkérdezte, hogy Ukrajnának el kellene-e fogadnia a békemegállapodást, ami szerint az Oroszország által megszállt területekről le kellene mondania. Azt is, mennyire tartja elképzelhetőnek, hogy háború tör ki az Európai Unió és Oroszország között a jövőben.

Olvasónk igyekezett úgy válaszolni, ahogy egy fideszes szavazó tenné, azt mesélte, hogy a válaszait hallgatva a kérdező egyre lelkesebb és barátságosabb lett.

A felmérés valószínűleg folytatódik.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem