Országos népszavazást kezdeményezett az LMP az akkumulátorgyárak létesítéséről

Szombathely is kapott megkeresést.

Országos népszavazást kezdeményezett az LMP annak érdekében, hogy csak ott épülhessen Magyarországon akkumulátorgyár, ahol ehhez a helyi lakosság hozzájárul.

A kezdeményezést tartalmazó dokumentum leadása után, a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt tartott hétfői sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke elmondta: súlyos válságokat élünk át, és ilyen időkben rendkívül fontos feladat természeti értékeink megóvása és az önállóságot erősítő gazdaságpolitika érvényesítése.

Mindezen szempontokkal és célokkal ellentétes, hogy a kormány egy politikai döntéssel Magyarországból akkumulátorgyártó nagyhatalmat akar csinálni - fogalmazott a politikus, hozzátéve, ez az ipari tevékenység rendkívül víz- és energiaigényes, miközben kihívásos az ország ellátása ezekkel az erőforrásokkal.

Elektromos autó töltése Szombathelyen
Józing Antal

Keresztes László Lóránt szerint a kormányzat nem kezelte, kezeli azokat a környezeti kockázatokat sem, amelyet ezen üzemek betelepítése és működése jelent, ráadásul a helyiek megkérdezése nélkül határozott ezen ügyekben, ha pedig az emberek vitatják ezeket a döntéseket, a kormányzat az idegen befektető mellé áll.

Szombathely is kapott megkeresést

Horváth Attila szombathelyi alpolgármester még egy tavaly novemberi politikai vita A szombathelyi Fidesz azzal vádolja a városvezetést, hogy nem veszik komolyan a befektetési lehetőségeket 2022. November 23. 18:45 kapcsán mondta, hogy egy elektromos autók akkumulátorait gyártó beruházás lehetőségeiről érdeklődött Szombathelyen a fejlesztési ügynökség (HIPA), de a várható környezetterhelés miatt a város erre nemet mondott.

A közelmúltban – épp az akkumulátorgyárak miatti demonstrációk kapcsán – a szombathelyi önkormányzathoz fordultunk a megkeresés részleteiért, de azt a választ kaptuk, hogy az érdeklődőkről, az egyeztetésekről és azok tartalmáról „nem áll módunkban további részleteket adni”.

Időközben elküldtük kérdéseinket a HIPA-nak is, de eddig még nem reagáltak a megkeresésünkre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech