Összehangolt kibertámadás-sorozat ért több magyar kormányzati portált az elmúlt napokban, fennakadást okozva egyes honlapok működésében - számolt be a kormany.hu kedden.
A támadások többnyire külföldi IP-címekről érkeztek, első számú célpontjaik a kormányzati és közigazgatási ügyintézési portálok voltak. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szakemberei folyamatosan dolgoznak a támadások elhárításán és a szolgáltatások zavartalan működésének biztosításán.
Hangsúlyozták, hogy vizsgálják a támadások körülményeit és megteszik a szükséges jogi lépéseket is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!