A napokban szerezte meg a minősítést.
Könnyid László, a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület NKft. ügyvezetője egy a Trend FM nevű rádiónak elmondta, hogy a szálláshelyek minősítése mellett elindult az attrakciók minősítése is, jelenleg öt kategóriában. Ezek a gyógyfürdők, a wellnessfürdők, a várak, a kastélyok és a szabadvízi strandok - írja az infostart.hu.
A vonyarcvashegyi strand tartalmaz például kerékpárszéfet, ami egyedülálló szolgáltatás, illetve rendelkezésre áll értékmegőrző, a baba-mama szolgáltatások teljes skálája. A strand akadálymentes, van lehetőség akár előre jegyet váltani, és garantált az is, hogy odautazva magas színvonalú gasztronómiai élményekben lesz része a vendégeknek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.