Pornóapátiból Buenos Airesbe - Harminc éve halt meg Páger Antal

Kevesen tudják, hogy 1944-ben a front elől a Vas megyei Pornóapátiba költözött, következő lakhelye Buenos Aires volt.

Páger Antal pályáját mint táncos-komikus kezdte, de legnagyobb sikereit drámai szerepekben aratta. Rekedtes hanggal, furcsa, szokatlan gesztusokkal, kivételes átélőképességgel formálta meg hőseit. Klasszikus művekben is bizonyított, de legszívesebben a magyar drámák paraszti és népi eredetű figuráit bízták rá. Ezt a típust számos filmen is eljátszotta.

Páger Antal Tolnay Klárival

Kitűnő epizódszerepeket is megformált. 1922-től Székesfehérváron, Kecskeméten, Pécsett, Nagyváradon, Szegeden szerepelt. 1931-től Budapesten a Magyar majd a Belvárosi Színházhoz szerződik. 1932-ben Kabos Gyula és Dajka Margit mellett eljátssza a "Piri mindent tud" című film egyik főszerepét és egy évtizeden át ő a legtöbbet foglalkoztatott filmszínészek egyike.

Tolnay Klárival és Latinovits Zoltánnal

1944-ben a front elől a Vas megyei Pornóapáti községbe költözött. Sopron, Győr, Szombathely színházaiba innen járt egy-egy előadásra. 1945-ben azután gyermekeivel Buenos Airesbe ment, ahol ő volt az Argentin Magyar Színjátszó Társaság vezetője. 1956 szeptemberében tér vissza Budapestre.

1957-től a Néphadsereg (Víg) Színházban szerepelt. Az első színházi fellépésén őrjöngő tapsorkán fogadta. Újra foglalkoztatta a filmgyár. A „Hattyúdal” tamburásaként előadott „Villa Negrával” máig felejthetetlen. A „Pacsirta” filmfeldolgozásának Valkay Ákos alakításáért 1964-ben a Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb férfiszerep díját nyerte el. 1965-ben Kossuth-díjat, 1963-ban kiváló művész kitüntetést kapott.

1986-ban Szegeden lépett fel utoljára a felújított Nemzeti Színház gála műsorában.A 20. század egyik magyar színészóriása 30 éve, 1986. december 14-én szívrohamban halt meg.

Forrás: Facebook / Feiszt György

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra