Január végén, Csáván (Stoob) egy magyar autó roncsát hagyták egy patakmederben, írja a Krone. Az autóroncsot egy taxis fedezte fel a hajnali órákban, aki riasztotta a hatóságokat, mert akkor még nem lehetett tudni, van-e valaki a balesetet szenvedett BMW-ben. Mint kiderült, az autó sofőrje egyszerűen elhagyta a helyszínt, a BMW-t pedig a Csáva-patak medrében hagyta, ezzel nem kis riadalmat okozva.
A rendőrök a kocsiban különböző dokumentumokat és a kocsikulcsot is megtalálták, rendszám viszont nem volt az autón. A szélvédőn viszont rajt volt a rendszámhoz tartozó matrica. Sikerült is kideríteni, hogy ki lehet az autó feltételezett tulajdonosa, ellene feljelentést tettek a Felsőpulyai járási hivatalnál.
Másnap nem a keresett sofőr, hanem az ő édesanyja jelentkezett a rendőrségnél, aki a megtalált iratokat és a kocsikulcsot akarta átvenni.
"A fiam sokkos állapotban volt. A baleset után azonnal elhagyta a helyszínt a Csáva-patak hídja mellett" – nyilatkozta a nő. Mivel a mobiltelefonja lemerült, a fia nem tudott segítséget hívni. A rendszámtáblákat lopástól tartva szerelte le és vitte magával, mondta a sofőr édesanyja. Az autó vezetőjét a soproni kórházban agyrázkódással és bokasérüléssel kezelték.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!