Pünkösdkor nyitott boros pincék várják a szomjas látogatókat a Kőszeghegyalján

A Pogány-hegytől Cákig lehet majd poharazgatni.

Kőszegen a Pogány-hegytől Cákig, a híres műemléki pincesorig terjedő területen helyi borászok összefogásával rendezik meg május 20-án a X. Kőszeghegyaljai Nyitott Pince Napot - közölték az MTI-vel a szervezők.

Krampits László felidézte: régi hagyomány, hogy pünkösd vasárnapján a borászok betekintést nyújtanak féltett pincéjükbe és közszemlére teszik a korábbi évek borait.

Elmondta, hogy a körülbelül 4 kilométeres kőszeghegyaljai bortúra résztvevői névre szóló gravírozott üvegpoharat és térképet kapnak, ezekkel a kezükben haladnak majd a kijelölt úton, betérhetnek a szőlőhegyi pincékbe, megtapasztalhatják a helyi gazdák vendégszeretetét.

Hozzáfűzte: a bakancsos turisták amellett, hogy gyönyörködhetnek a kőszeghegyaljai táj egyre szélesebbre nyíló panorámájában, kilenc helyszínen több mint harminc féle bort kóstolhatnak. Összehasonlíthatják egymással a kékfrankos és blauburger borokat, megízlelhetnek friss, illatos fehérborokat és üde rozéborokat is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra