Mit nézzen a gyerek a TV-ben?

Sokan panaszkodnak a mai ócska és agresszív digitális rajzfilmek agyromboló hatása miatt. Kézzel rajzolt, kedves és emberi gyerekfilmeket ajánlunk Hayao Miyazaki rendezőtől.

Ha véletlenül a tévé elé keveredve szörfölök a csatornák között, mindig ledöbbenve figyelem a gyerekadók felhozatalát. Évről évre ócskább a színvonal, és már pár pillantással leszűröm azt, hogy megint csak egy bugyuta, történet nélküli, olcsó digitális mese került a terítékre. Az még semmi, hogy néhány rajzfilm igénytelenül, rondán van kivitelezve, de a minden realitást nélkülöző, szimplán agresszív tartalom elgondolkodtat, hogy valóban jót tesz-e ez egy fejlődő gyerek lelkivilágának. Miért érnénk be hát azzal, amit a csatorna a szánkba töm, ha választhatunk mesét a gyerekeinknek tudatosan is.

Hayao Miyazaki
Nyugat.hu

Hayao Miyazaki

Hayao Miyazaki japán rendező, forgatókönyvíró, animátor és manga művész. Gyerekfilmjei kedvesek, emberségesek, lassúak és mindenekelőtt gyönyörűek. A kézzel rajzolt filmek művészi, aprólékosan kidolgozott képvilága képzőművészetként hat az érzékekre. Miyazaki mesés, rajzos tájaiban még egy felnőtt is elmerül, lelassul egy kicsit. Ugyan, nem jobb-e a gyerek vizuális érzékenységének egy ilyen megjelenésű film?

Cihiro Szellemországban
Nyugat.hu

Szemezgetés a filmjeiből

Miyazaki talán egyik leghíresebb filmje a Cihiro Szellemországban (angol címén Spirited Away), melyben egy szellemek által látogatott gyógyfürdő a helyszín, ahova egy kis földi lány véletlenül betéved. A különböző szellemek, szörnyecskék gyakori visszatérő alakjai a történeteknek, gyakran ütközünk elveszett királyságokba és természetfeletti lényekbe, ahol kis hősök próbálnak boldogulni akkor, amikor a Földet kell megmenteni, és amikor azzal kell megbirkózniuk, hogy anyukájuk egy kis időre kórházba kerül.

Ha vicces filmet szeretnénk, lássunk neki Porco Rosso, a mesterpilóta kalandjainak, ahol egy disznóvá változott repülőgép-pilóta a húszas években száll az egekbe. Ugyancsak aranyos Kiki, a boszorkányfutár története, aki fiatal boszorkányként nem találja a helyét a világban. Személyes kedvencem Nauszika, a szél harcosai. A környezetszennyezés és a természettel való együttélés a bújtatott központi téma ebben az óriásrovarok és mérges növények uralta anti-utópiában.

Totoro, a Varázserdő Titka
Nyugat.hu

Hogyan szerezzük be?

Pár tipp az érdeklődőknek: a Berzsenyi Könyvtárban is megvan egy-kettő ezek közül a gyerekmesék közül, de a port.hu programajánló weboldalon is be tudjuk állítani, hogy értesítést kapjunk róla a valamelyik csatorna Miyazaki-filmet tűz műsorra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra