Súlyos betegséggel küzd az Omega gitárosa

Szívbaja miatt derült ki.

Molnár György Elefánt, az Omega gitárosa már régóta szívritmuszavarral küzd, ami azonban tavasszal súlyosodott. A nyár elején pedig újabb rossz hírrel kellett szembesülnie: rákos.

Vesehomokra, véralvadásgátlóra gyanakodott

– Döbbenten láttam, hogy véres a vizeletem, és bár görcs nem előzte meg, először vesehomokra gyanakodott a kezelőorvosom. Az egy hónapos gyógyszeres kezelés valóban kitisztította, de újból elkezdődött, méghozzá intenzívebben. Ekkor vetődött fel, hogy az a véralvadásgátló okozhatja, amelyet a szívem miatt kell mindennap injekcióznom. Ezért elmentem a kardiológus barátomhoz, aki mondta, akkor okoz véres vizeletet az alvadásgátló, ha valahol valami nincs rendben – nyilatkozta a Blikknek a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, akit ezek után ultrahangos vizsgálatra utalt a szakember.

Ott sem találtak semmit, így egy harmadik területet is megvizsgáltak, a húgyhólyagot. Itt fedezett fel két sötét foltot dr. Fischer Gábor főorvos, aki a lehető leggyorsabban meg akarta vizsgálni Elefántot.

"A fejem fölött álló képernyőn magam is láttam, ahogy feltűnt az a két csúnya daganat. A főorvos úr ekkor közölte, hogy rákos vagyok, de rögtön neki is állt a kisebb és nagyobb, mogyoró méretű tumorok kiégetésének"- Molnár György.

Szerencsések

Molnár György ma már roppant szerencsésnek tartja magát, mert úgy érzi, talán még időben vették észre a tumorokat. De nem ő az első az Omega együttesből, akinek fel kellett venni a harcot a súlyos betegséggel. Tavaly a billentyűs Benkő László szembesült a rossz hírrel. Neki a máját támadta meg a kór, de szerencsére áttétei nem voltak és a kemoterápia is sikeres volt, úgyhogy a zenész már túl van a nehezén.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra