Rangos állami elismerést kapott egy Vas megyei pedagógus

Finta Zsanett munkáját a „Kiváló tehetséggondozó” kategóriában díjazták.

Viszonylag kis sajtófigyelmet kapott, hogy a közelmúltban Budapesten átadták „A nemzet tehetségeiért" (Bonis Bona) díjakat.

A Bonis Bona díj célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismerjék a tehetséges fiatalokat segítő szakembereket és szervezeteket

- foglalja össze a lényeget a kormányportál.

Idén heten kaptak életműdíjat, rajtuk kívül elismerést vehetett át ötven tehetséggondozó, -fejlesztő és -segítő szakember, intézményi képviselő is.

Finta Zsanett (balról) átveszi a díjat
Facebook/Nemzeti Tehetség Program

Egyedüli Vas megyeiként – amire egy olvasónk hívta fel a figyelte – a díjazottak között van Finta Zsanett, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium matematika-fizika szakos oktatója.

Elismeréséhez gratulálunk.

Bonis Bona

A tehetséggondozás területén nyújtható legrangosabb elismerés, a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat összesen négy egyéni kategóriában adták át: Kiváló tehetséggondozó, Kiváló tehetségfejlesztő és Kiváló tehetségsegítő elismerésben idén összesen ötvenen részesültek; Életműdíjat pedig hét szakember számára ítéltek meg. Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal hat, a tehetséggondozást példaértékűen támogató települési önkormányzat tevékenységét ismerték el. Az egyéni kategóriákban a díjjal járó juttatás 400 ezer forintot jelent, az Életműdíjjal járó juttatás 1 millió forint, a Tehetségbarát Önkormányzatok pedig 1,5 millió forintot kapnak. További részletek a Nemzeti Tehetség Központ honlapján.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra