Részegen elloptak Vasvárnál egy veszélyt jelző terelőtáblát

Veszélyeztették a közúti biztonságot.

A Szombathelyi Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat két férfival szemben. A vád szerint 2020 júliusában éjszaka ittasan gyalogoltak Győrvár felé a 74-es számú főút mellett, Vasvár térségében pedig elloptak egy álló, sávos, veszélyt jelző terelőtáblát. A rajta lévő villogó fényt adó sárga lámpával együtt, ami javítási munkák miatt az útpadkára volt kitéve, ezzel pedig veszélyeztették a közúti közlekedés biztonságát.

A vádlottak a terelőtábla eltulajdonításával 13.500 forint kárt okoztak, mely megtérült, mivel a bejelentés alapján a helyszínre kiérkező rendőrjárőr a közvetlenül az igazoltatás előtt eldobott táblát megtalálta.

A Vas Megyei Főügyészség közleménye szerint a vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek