Robbanás történt egy fővárosi, XXII. kerületi melléképületben hétfő délelőtt, egyelőre úgy tűnik, nem sérült meg senki - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Kisdi Máté elmondta: az Árpád úti, ötven négyzetméteres melléképület a robbanás után romba dőlt, és tűz ütött ki. A tüzet eloltották, nem terjedt át szomszédos épületekre. Keresőkutyákkal vizsgálják át az épületet sérültek után, de egyelőre senkit sem találtak - tette hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!