Megrongálták a szombathelyi Romkert felett átívelő passzázs kerítését

Olvasónk vette észre.

A kerítés elemei közötti távtartókat tüntette el valaki, az olvasónk által készített képek alapján. Így a hosszúkás, téglalap alakú elemek elveszítették tartásukat, és egymásra borultak.

Olvasó
Olvasó

A Romkert feletti passzázst két éve adták át, mi is végigsétáltunk Megnéztem a Romkert feletti sétányt 2017. December 07. 10:17 rajta. A lényege, hogy a Romkert felett köti össze a Berzsenyi teret a Kiskar utcával a székesegyház mellett, és a séta közben a Romkertet is meg lehet nézni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem