Újabb dallal kényeztet minket a Kovács Kati covert elkövető szomathelyi duó.
A múlt héten egészen jól sikerült coverre bukkantunk a Facebookon, amit két szombathelyi Kocsis-Alföldi Alexandra és Kovács Ervin követtek el. A formáció azóta nevet is talált magánk és legfrissebb dalukat már 2Beat néven töltötték fel a közösségi oldalra.
A választásuk most Sárosi Kati 1960-as slágerére esett, jöjjön tehát a Különös éjszaka szombathelyi előadásban:
A 2Beat pályája egyébként gyorsan beindulni látszik, mivel első videójuk után meghívást kaptak a Halmay Bálra. A tervek pedig már megvannak a jövőre nézve, hamarosan újabb dalokat kap majd a Facebook közönség, de egy videoklipet is tervezenek, szinén egy coverből. Ezzel kapcsolatban annyi információt kaptunk, hogy egy 1-2 éves nagy slágert vesznek majd elő, hogy átdolgozzák.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.