Idén sem maradunk iseumi opera nélkül - ráadásul igazi színházi operett is lesz, kitalálják melyik?

Szezonvégi évadzáráson jártunk a szimfonikusoknál, ahol ismertették a jövő év legnagyobb zenei attrakciót is, például Szombathelyen zongorázik Bogányi Gergely is.

A Savaria Szimfonikusok számokban:

  • A SSO-nak 93 alkalmazottja van, közülük 83-an zenészek
  • Az elmúlt egy évben több mint 100 koncertet adtak
  • Éves szinten több mint 400 millió forintból gazdálkodnak
  • Bevételük a költségek egynegyedét fedezi, hozzávetőlegesen 100 millió forint.
  • Minderről a szimfonikusok mai sajtótájékoztatóján Madaras Gergely vezető karmester beszélt, aki egyébként már öt éve dirigálja a szombathelyi zenekart. A Bartók Terem kontra zsinagóga udvarán rendezett évértékelő, és kedvcsináló beszélgetésen jelen volt még Kiss Barna zenekari igazgató és egy ifjú karmester Thomas Kornél is, aki az elmúlt egy évben már aktívan dolgozott a zenekarral. Ahogy mesélik, közel 40 koncertet vezényelt - főként ifjúsági az előadásokat.

    Madaras Gergely és Kiss Barna a mai sajtótájékoztatón
    Nyugat.hu

    Elöljáróban elmondták, mennyire jó ötlet volt a hagyományos bérletsorozatban egy bónust, a "Harmónia" bérletet beépíteni, hiszen 80%-os nézettséget hoztak ezek a koncertek is. A pénteki hagyományos zenekari bemutató előtt már csütörtökön is lejátsszák, külön bérletben a darabokat.

    Nagy sikerrel fut a kicsiknek szóló Zenemanó sorozatuk, de Madaras Gergely nagy kedvence a "Hangos látás, színes hallás" című programjuk is sokaknak tetszik. Egyórás interaktív előadás ez, kicsiknek és nagyoknak, családoknak, ahol testközelből találkozhatunk a zenével, és frakk nélkül a muzsikusokkal.

    2018-19-es éved Madaras szerint a legszínesebb és leggazdagabb lesz, amióta ő itt vezényel Szombathelyen

    Ízelítőként - pár koncert:

  • Ibert Fuvolaversenyét Győri Noémi adja majd elő, az est érdekessége, hogy a zenekart a művésznő férje, Madaras Gergely vezényli. Ez lesz egyébkét a Harmónia bérlet 1. előadása @ 2018. szeptember 27-én
  • Mozart Requiemje a Székesegyházban fog megszólalni, a Nemzeti énekkarral kiegészítve @ 2018. októberében
  • Az Alba Regia Szimfonikus zenekar szólistája Bogányi Gergely lesz, Schumann a-moll zongoraversenyét játssza @ 2018. október 15-én
  • Előadják Puccini Bohéméletét az MSH-ban @ 2019. február 22-én
  • Dvorák h-moll csellóversenyével visszatér a Bartók Terem Színpadára Mérei Tamás @ 2019. március 8-án
  • Beethoven IX. szimfóniáját Antal Mátyás vezényli majd @ 2019. március 29-én
  • A Savaria Szimfonikusok húsvéti koncertje 2012-ben- Verdi: Requiem
    Tánczos Mihály

    A lista korántsem teljes, jönnek külföldi szólisták, vendégszerepelnek neves karmesterek, időben szólni fogunk, addig az az új bérleteket keressék itt.

    Idén sem marad el az Iseumi Nyári Játékok

    Igaz ezúttal egy hétre zsugorodik a rendezvény (július 22-28 közöttre), ez idő alatt 3 koncertet adnak elő. Most először fognak össze a Bartók Fesztivállal, és az épp száz évvel ezelőtt született nagy kedvencünkkel, Bartók Kékszakállú herceg várával (Komlósi Ildikó és Cser Krisztián főszereplésével, Hamar Zsolt rendezésében) indítanak. Még az aznapi repertoárban egy másik előadás is felcsendül majd.

    Iseumi Szabadtéri Játékok 2015. - Ezerszínű opera
    Mészáros Zsolt

    A folytatásban a "MagyÍr" koncert lesz a szimfonikusokkal, Robert Houlihan vezényletével, aminek szólóhangszerei, mi más, az ír duda és a hegedű.

    A zalaegerszegi színház közreműködésével színre viszik Szombathelyen is Kálmán Imre A csárdáskirálynő című operettjét, ezzel zárul majd az iseumi móka.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Kultúra