Schmidt Máriának is van véleménye van a SZFE-ügyről

Szerinte az is kérdéses, kell-e államilag finanszírozni a színészképzést.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) a '70-es évektől kezdve kisajátította magának egy baráti társaság - rokonok, üzletfelek -, és ezek "ülnek rajta" a mai napig - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Schmidt Mária
Forrás: nol.hu

Az igazgató szerint ez a helyzet bezártságot és az "új impulzusoknak" való nyitottság kizárását jelenti.

"Tehát megdöbbenve vettem tudomást arról, hogy bejelentik sorra olyan színházi rendezők, meg olyan, az egyetemen tanító emberek a távozásukat, akik 76-77 évesek. Nem is tudom, hogy miért vannak még ott" - fogalmazott Schmidt Mária.

Szerinte azzal nincs gond, ha egy ilyen korú tanár egyszer-egyszer tart egy előadást, de, hogy ő tanítsa a művészeket a 21. században, alapvető kérdéseket vet fel.

Hozzátette, nem hiszi el, hogy egy olyan színművészeti egyetemre lenne szükség Magyarországon, amelyik a '70-es években "kapott utoljára fényt".

Szerinte az egyetem a nemzeti kérdéssel szemben távolságot tart, hiszen senkit nem enged be, ami azt jelzi, hogy ott csak kizárólagosságokban gondolkodnak.

Elmondta azt is, a világ számos pontján magánképzés formájában oktatják a színészeket, s azon is érdemes elgondolkodni, hogy van-e értelme az állami finanszírozásnak Magyarországon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet