Schneider Zoltán a Kőszegi Várszínház 2023-as Hollósi Frigyes-díjasa

Azaz: Barnabé Leroux a Miért pont kivi? előadásból.

A Kőszegi Várszínház idei nagyszínpadi produkciója – együttműködésben a Rózsavölgyi Szalonnal – a Miért pont kivi? volt Őze Áron rendezésében - írja a színház Facebook-oldala.

A közönség szavazhatott arról, ki kapja az előadás színészei közül az idei Hollósi Frigyes-díjat. Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója az utolsó Miért pont kivi? előadása után, azaz szombaton este – a nézők szavazatai alapján – Schneider Zoltánnak, az előadás főszereplőjének nyújtotta át a díjat Barnabé Leroux megformálásáért.

A díjat Trifusz Péter képzőművész tervezte.

Schneider Zoltán a díj átvételét követően azt nyilatkozta: „Csodáltam, amit Hollósi Frici csinált a színpadon. Bármilyen szerepet játszhatott, mindig figyelni kellett rá. Minden mozdulatára, minden villanására. Azt hiszem, boldog ember volt. Boldog színész. Mindenki szerette őt.”

Schneider Zoltán
Facebook

Arról is beszélt: először játszott a Kőszegi Várszínházban, szeretett itt lenni, nehezen megy el innen, és mindent köszön Őze Áron rendezőnek, a kollégáknak, és a Kőszegi Várszínház vezetőinek, munkatársainak: „És nagyon köszönöm a közönségnek a díjat! Jövök még ide, egészen biztosan. Most már megértem, hogy Hollósi Frigyes rendre visszatért Kőszegre”, tette hozzá.

"A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház tavaly alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján. Annak a színművésznek adjuk át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek. Ugyanis a nézők szavaznak a Hollósi Frigyes-díjról. Hollósi Frigyes tizenhét nyáron át játszott itt. Idén lesz (már) tizenegy éve, hogy sajnos nincs köztünk. De mindig gondolunk rá, mindig emlékezünk rá. Lehet kapni nálunk a Hollósi-kávét: hosszú kávé két cukorral hideg tejjel. Így itta. És tavaly óta színházi díjjal is őrizzük a nevét, az emlékét. Először, 2022-ben Takács Katalin nyerte, aki egyébként játszott most a Miért pont kivi?-ben. Schneider Zoltánt szintén visszavárjuk Kőszegre”, mondta Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra