Kineveljük majd az utókort – szavalóversenyt honosítanak meg az ELTE SEK-en

Másodszorra rendezték meg a szombathelyi egyetemen a SEK Poetryt. Ez egy igazán kis családias hangulatú szavalóverseny, amire még egy budapesti egyetemista, egyházasrádóci általános iskolások és nagykanizsai iskolások is jelentkeztek.

Szerdán délután tartották az ELTE SEK tanácstermében a második SEK Poetry nevezetű szavalóversenyt, amivel egy hagyományt szeretnének elindítani. A jelentkezőknek egy szabadon választott monológgal és egy szabadon választott verssel kellett készülniük. Szavaltak többek között Kosztolányit, Shakespeare-t, Örkényt, Nógrádit, Moliére-t és József Attilát is a fiatalok.

Mihajliv Renáta
Mihajliv Renáta

A zsűri elnöke Szabó Tibor, Jászai Mari-díjas színművész volt, akinek az egyetem két oktatója, Dr. Fűzfa Balázs és Dr. Czetter Ibolya, valamint Szauer Ágoston költő, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium magyar nyelv és irodalom tanára volt segítségére a döntéshozatalban. Nem volt ugyanis egyszerű a döntés, mert szoros volt az élmezőny.

A zsűri.
Mihajliv Renáta

Minden résztvevő kapott emléklapot, de oklevelet és ajándékokat csak a két kategória első három helyezettje. Az általános iskolások közül Deme Viktória lett az első, őt követte Balogh Kristóf, majd Polyák Ákos. A középiskolások és egyetemisták közül Fási Barnabás bizonyult a legjobbnak, a második Mudry András, a harmadik pedig Horváth Anikó lett. A nyeremények között volt minden, mi szem-szájnak ingere: bögre, füstölő, autós töltő, toll, kulcstartó, társasjáték.

Mihajliv Renáta

A verseny ideje alatt egy kis kiállítást is rendeztek. Drámákból gyűjtöttek össze rövid részleteket vagy monológokat és ezekhez kapcsolódó kis tárgyakat, kellékeket raktak melléjük.

Na de honnan is jött az egyetemi szavalóverseny ötlete?

Fűzfa Balázs tanár úrral tavaly februárban voltunk Kőszegen egy kiránduláson és ott volt egy szavalóverseny, ahol a tanár úr volt a zsűrielnök és mondta, hogy üljünk be mi is egy kis tapasztalatszerzésre. És ahogy néztük a szavalóversenyt, mi is kedvet kaptunk hozzá egyik szaktársammal, összenéztünk és megbeszéltük, hogy mi is rendezünk egyet. Így jött a SEK Poetry

– mesélte a verseny főszervezője, Gelsei Zsófia, negyedéves magyar-közösségi művelődés tanár szakos hallgató.

Mihajliv Renáta

Ám Zsófi a jövő évben összefüggő gyakorlaton lesz, ami azt jelenti, hogy nem fog túl sok időt az egyetemen tölteni, ezért nem biztos, hogy meg tudja majd szervezni a versenyt, ezért bevont a szervezésbe két első éves magyar-történelem szakos hallgatót.

Név szerint Gaál Flórát és Lang Márkot, akik jövőre már át tudják venni a szervezést és a lelkükre kötöttem, hogy majd ők is adják tovább a hagyományt. Kineveljük majd az utókort. Nehéz volt egy kicsit a szervezés, mert a két fiatal, akik átvették a stafétát, még nem csináltak ilyet. De ahhoz képest nagyon ügyesen besegítettek, megcsináltak mindent, amit kértem úgy, ahogy kellett. Büszke vagyok rájuk

– mondta Zsófi.

II. SEK Poetry
Még több képért kattints!
Mihajliv Renáta
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra