Merre vannak az irodák? - kérdezek néhány munkást, akik a leendő Silver Center legnagyobb épületén dolgoznak éppen. A bejárat felé mutatnak, ott a főépület. Még nincs teljesen kész, de látszik, hogy az utolsókat simítják rajta.
Az emeleten teljesen kész irodára bukkanunk, Gerencsér Istvánt keressük, az ő cége építi át a belvárosi ingatlant, ahol régen a Sylvester Jánosról elnevezett nyomda állt. A telek nem szokványos, három oldalról be van kerítve, a Perint-part és a sétány, valamint a Kiskar utca házai zárják körül.
Sorompós beléptetés, ingyen parkolás
Bejárata csak a Kiskar utcai benzinkút mellett van, ahol kiszélesítették és kétirányúsították a kút melletti utat és felújították a parkolót. Ami egyébként annyira rossz állapotban volt, hogy pár éve műelemzést készítettünk a kátyúiról.
Gerencsér Istvánt az építkezésen találjuk meg, mutatja is, hogy ahol éppen áll - a telek bejárattal szemközti végén -, ott egy pizzéria lesz majd. Mellette pedig üzlethelyiségek kerülnek kialakításra, és ott kap helyet a központi vizesblokk is.
Modern, esztétikus, gazdaságosan üzemeltethető irodaházat, bevásárlóközpontot terveztek ide, teraszos vendéglátóhelyekkel - mondja. És nem utolsósorban a terület közepén egy 150 férőhelyes parkolóval. A bejáratnál sorompós beléptetés lesz, de az ügyfelek, vendégek ingyen használhatják majd a parkolót.
A központi épület földszintjén található a legnagyobb üzlethelyiség, ami hipermarketnek is elmenne. Az ügyvezető azt mondja, több ajánlat is érkezett, többek között élelmiszerláncoktól, köztük olyantól is, amelyiknek még nincs üzlete a városban.
Fel kellett tölteni a területet
Gerencsér István közben mutatja, hogy ahol éppen állunk, ott volt a kamionrámpa. Ami mintegy 120 centi magas volt, egy szintben az egykori üzem padlózatával. A többi területet fel kellett tölteni, hogy az egész egy szintbe kerüljön. Ez volt az egyik legnagyobb munka, hiszen a szabályok azt is meghatározzák, milyen anyagokat lehet használni a töltésre.
A parkoló másik oldalán a Kiskar utca házainak szürke betonkerítése áll. Megtudjuk, hogy az egyik házból már jelezték is, hogy az udvarukból szeretnének egy kiskaput nyitni a Silver Centrum felé, hogy ne kelljen megkerülniük a háztömböt. Gerencsér azt mondja, a kérést támogatják, és rendbe is teszik majd a helyszínt.
A Silver Centrum név a homlokzaton és a központi irodaház melletti "totemoszlopon" szerepel majd, ott sorolják fel az üzletek és az irodákat bérlő cégek neveit is.
Terasz a kiüléses fröccsözésekhez
Az irodaház alatt egy szórakozóhelyet alakítanak ki, melyen épp most dolgoznak. A bejárat felől egy látványkapun lehet majd bemenni, előbb egy hosszú pult, aztán pár lépcsőfokkal lejjebb pedig nagy táncplacc kap helyet. A terem végében aztán egy fedett terasz nyílik majd, kiüléses fröccsözésekhez - mosolyog az ügyvezető.
Kérdésünkre hozzáteszi, egy be- és kijárata lesz a centrumnak. Volt olyan javaslat, hogy a terület végén építsenek egy hidat a Perint túlsó partjára, de ott nem lenne hová becsatlakoztatni a forgalmat. Így marad a jelenlegi bejárat.
Azt is megtudjuk, hogy összesen egy darab könnyűszerkezetes épületet bontottak le, a nyomda régi épületeit megtartották, felújítva, átépítve. A tervekről is és az építkezés közben is folyamatosan egyeztettek az önkormányzattal, akiknek a munkáját köszöni, ahogyan a tervezőkét is - mondja Gerencsér István.
A tervek szerint nyárra elkészül a Silver Centrum.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!