Közleményben szólalt meg Soros György, a Fidesz és a kormány jelenlegi első számú ellensége. Akire hivatkozva többmilliárdos kampányt
7,2 milliárd közpénz ment rá: ezek a médiumok gazdagodtak a sorosozó-kampányon 2017. September 29. 12:35 , legújabban pedig úgynevezett nemzeti konzultációt
Ezeket kérdezi a Párt az új nemzeti konzultációjában 2017. September 27. 21:52 indítottak. A kampány valótlan állításairól mi is írtunk
Valóban van egy Soros-terv, és tényleg tartaniuk kell tőle a politikusoknak 2017. October 12. 18:01 , Soros György most pontról pontra cáfolja ezeket.
Egy 2015-ös kommentárban Soros György azt mondta, hogy a Szíriában folyó háború miatt az Európai Uniónak az előrelátható időszakban legalább egy millió menekültet kellene befogadnia évente
Soros György világosan hangot adott annak a meggyőződésének, hogy az Európai Uniónak vissza kell szereznie az ellenőrzést határai felett./p]
A menekültválságot tárgyaló legutóbbi kommentárjában Soros György azt javasolta, hogy a menekültek elhelyezése épüljön önkéntes alapokra.
Soros György nem mondta azt, hogy Magyarországot arra kellene kötelezni, hogy 9 millió forint állami segélyt fizessen minden bevándorlónak. Azt mondta, hogy a megfelelő finanszírozás kritikus. Az Európai Uniónak €15 000 összeget kellene juttatnia minden menekültnek az első két év mindegyikében a lakhatási, egészségügyi és oktatási költségek fedezetére, és hogy a menekültek befogadását vonzóbbá tegye a tagállamok számára.
Soros György soha nem tett ilyen kijelentést. Ez hazugság.
Soros György soha nem tett ilyen kijelentést. Ez hazugság.
Soros György soha nem tett ilyen kijelentést. Ez hazugság.